2024. április 23. - Béla

Parlamenti napló: ki pótolja a díjakat?

Az ellenzék szerint a kormánynak kötelessége pótolni idén a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszűnésével kieső bevételeket, a kormánypártok ugyanakkor úgy látják, mivel a népszavazáson nem költségvetési tételekről döntöttek a választók, a megszűn
2008. március 11. kedd 18:33 - Hírextra
A kormány álláspontját ismertetve Keller László pénzügyminisztériumi államtitkár leszögezte: a Fidesz javaslata a költségvetési törvényen kívül más jogszabályokat is módosítana, ami nem lehetséges, mert a büdzsét csak önállóan lehetne módosítani. Hozzátette, hogy a játékadóból befolyó bevételt sem lehet a népszavazással megszüntetett díjakkal pótolni, mert az vagy adóemeléshez vezetne, vagy más költségvetési tételek kárára történne.

Kökény Mihály (MSZP) szerint nem tudták elmagyarázni az embereknek, miért fontos a vizitdíj, a képviselő ezért nagyobb társadalmi párbeszédet szorgalmazott.

"Meghatározó erővel kell folytatni a reformot és a tájékoztatást" - mondta a szocialisták egészségpolitikusa.

Horváth Zsolt (Fidesz) úgy vélte, azt kell pótolnia a kormánynak, amit a háziorvosi finanszírozásból elvett.

Az SZDSZ-es Béki Gabriella azt hangsúlyozta, hogy a népszavazással "jelentős kár keletkezett ideológiai téren, nemcsak anyagilag". Ezt azzal indokolta, hogy szerinte nem sikerült megtalálni a közös és az egyéni teherviselés helyes arányát, illetve a vizitdíj bevezetése nem hozta meg azt a szemléletváltást, ami alapján az önrésznek létjogosultsága van az egészségügyi ellátórendszerben.

A liberális képviselő szerint rossz az a kérdésfeltevés, hogy miért kell vizitdíjat fizetni, ha úgyis vonnak járulékot. Ezzel összefüggésben azt a példát hozta fel, hogy a gyógyszerek egy része is kap állami támogatást, vagy szintén állami pénzből működik a MÁV, mégis fizetni kell a patikákban a gyógyszerekért és a jegypénztáraknál a vonatjegyért.

A kormánynak kötelessége a kárenyhítés lehetőségét keresni, de nem biztos, hogy ebben a törvényjavaslatban - zárta felszólalását Béki Gabriella.

Erre reagálva a fideszes Varga Mihály úgy fogalmazott, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj csak az emberek terheit növelte, gazdasági növekedést és versenyképességet pedig adó- és járulékcsökkentés nélkül nem lehet elérni.

A vita további részében a tandíjról esett szó. Tatai-Tóth András (MSZP) szerint nem igaz, hogy a képzési hozzájárulás bevezetésével a szegényebbek nem tudtak volna egyetemen és főiskolán tanulni. Megjegyezte: a Fidesz elhitette az emberekkel, hogy a szegényeknek nem fog jutni a gazdagok kiváltságából.

Hoffmann Rózsa (KDNP) és Pokorni Zoltán (Fidesz) egyaránt úgy látta, hogy a kormánynak feladata és felelőssége működtetni az egészségügyet és a felsőoktatást. A volt oktatási miniszter ehhez hozzátette: a közszolgáltatások biztosítása a kormány kötelessége, nem pedig kegy.
Pokorni Zoltán azt mondta, attól tart, hogy ha ezek után bármi történik az egészségügyben, a kormányoldal majd azt fogja mondani, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt történt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását