2024. március 29. - Auguszta

Márciusi Ifjak Díjat alapított a kormány

Márciusi Ifjak Díjat alapított a kormány a 35 évnél fiatalabb, de saját szakterületükön már nagyot alkotó fiatalok számára - jelentette be a kormányszóvivő a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott keddi tájékoztatóján.
2008. március 11. kedd 13:46 - Hírextra
A kisplasztika és emléklap mellett félmillió forintos juttatással járó elismerést első ízben idén március 15-én este, a Művészetek Palotájában adja át a kormányfő, a jutalmazottak névsorát addig nem hozzák nyilvánosságra - mondta Budai Bernadett.

A szóvivő szólt arról, hogy minden esztendőben tizenketten részesülhetnek az elismerésben, amelyet a kultúra, a művelődés, a zene, az alkotóművészetek és a sport területén tevékenykedő fiataloknak ítélhet oda a miniszterelnök által felkért bíráló bizottság.

Mint elhangzott, a Kossuth-, a Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrendeket idén is a parlamentben adja át az államfő. Budai Bernadett közlése szerint az elismerésre felterjesztettek listáját már megküldték a Köztársasági Elnöki Hivatalnak. A Kiváló és az Érdemes Művész, valamint a Babérkoszorús Költő elismeréseket Hiller István oktatási miniszter adja át, szintén a Művészetek Palotájában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását