2024. május 9. - Gergely

Éger emelné az orvosok támogatását

A háziorvosok finanszírozását a kétszeresére kell emelni, a vizitdíjbevétel kieső része nélkül ugyanis a praxisok jelentős része csődbe megy - mondta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2008. március 11. kedd 16:48 - Hírextra
"Az egészségügy és különösen a háziorvosi ellátás nem tudja nélkülözni azt a pénzt, amit nem jó technikával, nem jó filozófiával, de igenis eddig az elmúlt egy esztendőben a vizitdíjból megkapott" - fogalmazott az elnök.

A köztestület elnöke hozzátette: a praxisfinanszírozás emeléséről, hátteréről szóló levelüket eljuttatták Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Veres János pénzügyminiszternek, Horváth Ágnes egészségügyi tárcavezetőnek és Kökény Mihálynak, a parlament egészségügyi bizottsága szocialista elnökének.

A kamara által elkészített finanszírozás egy átlagos praxis esetében körülbelül havi 1,13 millió forintot jelentene a mostani megközelítőleg 500-600 ezer forintos havi pénz helyett.

A miniszterelnöknek írt levélben a kamara elnöke továbbá úgy fogalmaz: "a háziorvosi kassza éves teljes kiadása a gyógyító-megelőző ellátás terhére kevesebb mint 70 milliárd forint, (...) ennek a megduplázása kezelhető tételt, bőven megtérülő befektetést jelent".

Véleménye szerint azért is sürgős az alapellátó orvosok helyzetének erősítése, mert nagyon sok a nyugdíjas vagy a nyugdíjkorhatár közelében praktizáló orvos, és a megüresedő praxisoknak nem lesz utánpótlása.

Éger István kiemelte azt is, az Egészségbiztosítás Alapba befolyó egészségbiztosítási járulékokat csak az egészségügyi ellátásra szabadna fordítani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását