2024. május 6. - Ivett, Frida

Belvillongások Hevesben

Nem hagyja csorbítani sem politikai manipulációk, sem blöffök által szuverenitását a Heves Megyei Önkormányzat, amely a hatályos törvények szerint járt el az egri kórház pályáztatása során - tájékoztatta kedden az MTI-t a megyegyűlés szocialista elnöke.
2008. március 11. kedd 10:59 - Hírextra
Sós Tamás arra a fideszes bejelentésre reagált, miszerint a közigazgatási hivatalon keresztül a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordul a megyegyűlés jobboldali frakciója. Szerintük ugyanis a közbeszerzési törvény megkerülésével, a jogszabályt megsértve történt a tenderkiírás.
A szocialista politikus ennek kapcsán azt a 2007-ben elfogadott törvényt idézte, amely szerint "helyi önkormányzat egészségügyi szakellátási kötelezettségét más egészségügyi szolgáltatóval történő egészségügyi ellátási szerződés megkötése által is teljesítheti".

"Ha a szerződéskötésre a vagyonkezelői jog átadásához kapcsolódóan kerül sor, a szerződéskötés során a közbeszerzésekről szóló (...) törvény szerinti közbeszerzési eljárást az önkormányzatnak nem kell lefolytatni" - idézte a jogszabályt az elnök.

Arról is szólt, hogy a pályázat nyertesével a szerződéskötési tárgyalásokat megkezdték; a kontraktus csak a pályázati anyagban is közzétett, kötelező feltételek alkalmazása mellett jöhet létre. A szerződésben foglaltak megvalósulását pedig azonnali végrehajtási záradékkal ellátható közokirat garantálja.

Mindezek alapján a megyegyűlés a pályáztatással és az eredményhirdetéssel vállalt kötelezettségeit, a súlyponti kórház működésének és fejlesztésének biztosítását és az ehhez kapcsolódó szerződéskötési kötelezettségét teljesíti - mondta Sós Tamás.

A megyegyűlés Fidesz-frakciójának vezetője korábban az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázati folyamat felülvizsgálatát, a pályázat érvénytelenné nyilvánítását kérte az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivataltól.

A frakció indítványozta: a közigazgatási hivatal kérje fel a Közbeszerzési Döntőbizottságot annak megállapítására, hogy a közbeszerzési törvény megkerülésével folyt a pályázati eljárás - mondta előzőleg Tatár László.

A Heves Megyei Közgyűlés február 29-én nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé a HospInvest Zrt.-t. A cég sikeres szerződéskötés esetén 20 évig működtetheti az intézményt.

A kórház 1300 dolgozója közül 918-an írták alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem hajlandóak lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását