2024. május 12. - Pongrác

Kikapott a Győr

A Győr ugyan kikapott a vendég orosz Toljattitól, mégis megnyerte középdöntős csoportját, és a női kézilabda Bajnokok Ligája áprilisi elődöntőjében a szintén orosz Zvenyigorod csapatával találkozik. Az ETO 31 győzelem után először szenvedett vereséget az
2008. március 9. vasárnap 20:27 - Hírextra

Női BL, középdöntő, 1. csoport, 5. forduló:
Győri Audi ETO KC-Lada Toljatti (orosz) 33-34 (17-18)

A hazai csapatban a sérült Pálinger (boka) és Tomori (ujjtörés) nélkül lépett pályára. A két gárda első összecsapásán a Győr 28-22-re diadalmaskodott Oroszországban.

Nehezen lendült bele a hazai csapat, nyoma sem volt annak a lehengerlő játéknak, amely a korábbi meccseket jellemezte. Görbicz büntetőt rontott, a vendégek pedig még emberhátrányban is betaláltak, így aztán több mint negyedóráig vezettek. Mihelyt a kapuban Herr, átlövésben pedig Bradeanu egyre jobban teljesített, sikerült egyenlíteni. Az oroszok jól tartották magukat, és időkérésük után egészen a szünetig náluk volt az előny.

A fordulást követően az ETO átvette a vezetést, de ez nem tartott sokáig, mert megint előjöttek a hibák. A kiállítások is akadályozták, hogy a lendület megmaradjon. A Toljatti biztosan őrizte előnyét.

Őrületes hajrába kezdett a magyar csapat, amely négygólos hátrányból egyenlített is az 56. percben (33-33). A kritikus szakaszban azonban Bradeanu és Görbicz hétméterest hibázott, illetve Szidorova védett, és ez már nem "fért bele".

A tartalékos, kevésbé motivált Győr, amely ebben az idényben 31 siker után először kapott ki, az áprilisi elődöntőben a szintén orosz Zvezda Zvenyigorod csapatával mérkőzik. Az első mérkőzést Oroszországban, a visszavágót pedig az ETO otthonában rendezik.

A magyar bajnokság listavezetője a jövő szombaton Rimnicu Valceában lép pályára, a találkozónak már csak a továbbjutásról álmodó román együttes számára van tétje.

További eredmények:
Oltchim Valcea (román)-Nürnberg (német) 39-27 (23-9)
Az állás: 1. (és már csoportgyőztes) Győr 8 pont, 2. Toljatti 6, 3. Valcea 5, 4. Nürnberg 1

2. csoport:
Hypo NÖ (osztrák)-Slagelse (dán) 30-20 (17-12)
Zvezda Zvenyigorod (orosz)-Viborg (dán) 37-32 (19-19)
Az állás: 1. (és már csoportgyőztes) Hypo NÖ 10, 2. (és már elődöntős) Zvenyigorod 6, 3 Viborg 4, 4. Slagelse 0

Az első két helyen végzettek jutnak a négy közé.

Az elődöntőkben:
Zvenyigorod-Győr
Valcea vagy Toljatti - Hypo NÖ
A játéknapok:
1. mérkőzés: április 19/20.
visszavágó: április 26/27.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását