Belföld
Hiller az esélyegyenlőségért
Az oktatási tárca tervei szerint 2009-ben és 2010-ben is 5-5 milliárd forintot fordítanak majd az Új Tudás, Új Iskola program keretében a bölcsődei és óvodai hálózat fejlesztésére, férőhelyek bővítésére - közölte Hiller István egy háttérbeszélgetésen.
A miniszter elmondta: meg szeretnék teremteni a feltételét annak, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek hároméves koruktól óvodába járhassanak. Emellett szüleiknek is segítséget nyújtanának, hogy a gyerekek minél hamarabb bekapcsolódhassanak az óvodai ellátásba. Ennek érdekében bevezetnék a beóvodáztatási támogatást: a hátrányos helyzetű gyermekek szülei óvodába lépéskor 20 ezer forintot kapnának, s minden félévben további 10 ezer forintot, ha a gyermek az óvodai foglalkozások legalább 75 százalékában részt vesz.
E célra 2009-ben 333 millió forintot, 2010-ben 730 millió forintot fordítanának. Hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatására jövőre egymilliárd forintot különítenek el.
Megerősítik a védőnői hálózatot, a védőnők számát évente 100-zal, összesen háromszázzal emelik, aminek költsége 350 millió forint évente.
Mérésekre további 350 millió forintot különítenek el, hogy információkkal rendelkezzenek a rendszerről.
Forrás: MTI