2024. június 19. - Gyárfás

Obama mama begyulladt

Elég volt a piszkos trükkökből - üzeni Kenyából Barack Obama szenátor nagymamája mindenkinek, aki megpróbálja lejáratni az unokáját. Sarah Hussein Obama haragra gyullad, amikor a faluját szinte megszálló riporterek az Amerikában terjedő pletykáról kérdezi
2008. március 6. csütörtök 10:48 - Hírextra
"Valótlanságokat beszélnek, az egésznek semmi köze Barackhoz" - mondta a 86 éves asszony a helyi luo nyelven.

Az ellen is tiltakozik, hogy egy republikánus pártgyűlésen a rendezvény házigazdája folyton a második keresztnevén - Hussein - emlegette az illinois-i szenátort. "Ez nagyon nem tetszett"- mondta az ősz asszony.

A rendkívül szoros állás a demokrata párti elnökjelöltségért zajló versenyben Hillary Clinton számos támogatóját arra inspirálta az utóbbi hetekben, hogy veszélyes idegenként állítsák be Obamát. Két iowai önkéntesnek távoznia is kellett a kampánystábból, miután kiderült, hogy e-maileket továbbítottak, amelyek szerint az afro-amerikai politikus muzulmán és nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Egy fénykép is terjed, amelyen Obama turbánban és kaftánban látható. "Aljas húzás, mert azt sugallják a képpel, hogy nemcsak idegen, hanem muzulmán is, holott egyik sem igaz" - mondta haragosan Sarah Obama.

A felvétel Kenyában készült, a ruházatot pedig az ottani rokonaitól kapta a szenátor. A Clinton-kampány vezetői hangsúlyozzák, hogy semmi közük az ilyen piszkos trükkökhöz.
Obama nagyapja muzulmán volt, aztán kikeresztelkedett és felvette a Hussein nevet. Gyerekei viszont csak a nevet örökölték, a vallást nem. "A mai világban a gyerekek nem követik automatikusan a szülők vallását, és a hitről mindenkinek önállóan kell döntenie" - mondta Sarah Obama. Ő maga is római katolikus, hangsúlyozta.

A kiélezett előválasztási küzdelem hirtelen reflektorfénybe állította Barack Obama családjának kenyai ágát. Falujukban a gyerekek már meg sem állnak megnézni, amikor újabb közvetítőkocsi érkezik tányérantennával a tetején és a stáb elkezdi kicsomagolni a felszerelést.

A család a verseny minden apró mozzanatát kielemzi - mondta Auma Obama, a szenátor féltestvére. A nagymama házában gyűlnek össze és egy ajándékba kapott tévén követik az eseményeket. A keddi előválasztási fordulót is nála izgulták végig. "Barack kitűnően teljesített és nagyon büszkék vagyunk rá" - kommentálta a híres rokon számára négy állam közül háromban vereséget hozó forduló eredményét Auma Obama. "Olyan ez, mint egy meccs az amerikai fociban: a mérkőzés folytatódik tovább."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását