2022. november 30. - András, Andor

Hazudott a kormányfő

Egy leleplező dokumentum tanúsága szerint Jaroslaw Kaczynski mégiscsak utasítást adott a múlt év júniusában a hivatalában és a hivatala előtt ülősztrájkoló, béremelést követelő kórházi dolgozók mobiltelefon-beszélgetéseinek zavarására, noha a volt lengyel
2008. február 27. szerda 22:43 - Hírextra

A jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párthoz tartozó exkormányfő tagadta egy darabig a zavarás tényét, majd később beismerte, hogy utasítást adott a miniszterelnöki hivatal térségében zajló mobilforgalom zavarására, de azt továbbra sem ismerte el, hogy a tiltakozó ápolónők ellen irányult volna az intézkedés.

A Gazeta Wyborcza című lap azonban fakszimile-formában közölte szerdán internetes portálján az akkori, ilyen értelmű kormányfői rendelkezést, s az írott utasítás szövegéből kitűnik, hogy igenis a béremelést követelő ápolónők ellen irányult az intézkedés.

Az államügyészség hetek óta nyomoz az ügyben Jaroslaw Kaczynski ellen. Azt vizsgálja, hogy túllépte-e hatáskörét a volt kormányfő, és veszélyeztette-e ezzel a döntésével az ápolónők egészségét. "Ha a mobiletelefonok jeleinek zavarása valóban ártalmas az egészségre, akkor a saját egészségemet is veszélyeztettem" - mondta Kaczynski egy szerdai nyilatkozatában.

Zbigniew Cwiakalski párton kívüli igazságügyi miniszter nemrégiben azt mondta egy rádióinterjúban, hogy akár börtönbüntetést is kaphat Jaroslaw Kaczynski ebben az ügyben, de sietve hozzátette, hogy nem akar elébe vágni a dolgoknak.

Vezető PiS-politikusok védelmezték nyilatkozataikban az exkormányfő eljárását, úgy vélekedve, hogy "az állam biztonsága szempontjából" szükséges volt a vitatott intézkedés .

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását