2024. május 8. - Mihály

Szól a soul

A soul és a gospel csak koncerteken hatásos igazán – állítja Jónás Andi és Fehér Adrienn.
2008. február 23. szombat 07:15 - Hírextra
Tizenöt éve ismerik egymást. Már gyermekkorukban arról álmodoztak, hogy egyszer majd nagy soul és gospel énekesek dalait adják elő a színpadon. Most teljesült Jónás Andrea és Fehér Adrienn álma: nagyszabású koncertet adnak Székesfehérváron, és remélik, hogy a közeljövőben az egész országnak megmutathatják, mire képesek.

– Külön kezdtük a pályafutásunkat, de valamiért már az első szólóanyag megjelenésekor éreztük, hogy ez nem az, amire vágytunk. Aztán mindketten elmentünk szülni, és röviddel ezután fogalmazódott meg bennünk a közös munka igénye – meséli Andrea.

Nem tagadják, nem könnyű Magyarországon ezzel a műfajjal érvényesülni. Ugyanakkor meggyőződésük, hogy ha valaki őszintén csinál valamit, akkor azt megérzi a közönség.

– Ennek a zenének itthon nincsenek gyökerei. Cserháti Zsuzsa volt az első, aki próbálta meghonosítani nálunk. Magyarországon egyelőre még idegen ez a zenei világ. Persze vannak olyan külföldi előadók, mint például Whitney Houston, akik által azért jóval ismertebb lett a soul – véli Adrienn.

A koncerten olyan híres előadók dalait éneklik, mint Barbara Streisand, Aretha Franklin, Mariah Carey, Michael Jackson, Stevie Wonder és még sokan mások. Az Apácashow-ból is elhangzik majd egy-egy ismert dallam. Alapvetően az 1980-as évek zenei világára építenek az énekesnők.

– Ebben a műfajban nagyon nagy jelentősége van a koncertnek, hiszen a soul és a gospel csak élőben működik. Az alapzenekarhoz csatlakozik egy hattagú fúvós együttes, továbbá vonósok, vokalisták és egy gospelkórus, tehát majdnem ötvenen lépünk színpadra, ami reméljük, hogy nem csak nekünk lesz nagy élmény. A székesfehérvári közönségnek nagyon tetszik, amit csinálunk, és ez kicsit megerősített minket. Szeretnénk az egész országban megmutatni, hogy vannak még értékek ebben a világban – zárja a szót Andrea.

Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását