2024. október 3. - Helga

Arnulf Rainer kiállítása

Az első átfogó kiállítás nyílik meg Arnulf Rainer neves osztrák festő és néhány, hozzá közel álló magyar művész képeiből pénteken Budapesten, a Virág Judit Galériában. Virág Judit művészettörténész szerdán sajtótájékoztatón beszélt az alkotó jelentőségérő
2008. február 20. szerda 14:54 - Hírextra

Először nyílik ilyen, az életművet szinte teljes körűen bemutató tárlat a kortárs európai képzőművészet egyik legjelentősebb alakjának munkáiból Magyarországon - hangsúlyozta Virág Judit.

A művész festményein a mondanivaló kitakart, elrejtett. Ez mutatkozik meg a Halotti maszkokon, Klimt átfestett rajzain, a Loetz-váza átiratain, összesen 57 képen - jegyezte meg a művészettörténész.

Arnulf Rainer a bécsi akcionizmus és expresszionizmus legnagyobb alakja, és nehezen adja kölcsön a képeit - fűzte hozzá.

Rainer 1929-ben született a Bécs melletti Badenben. 1949-ben felvették a bécsi Iparművészeti Főiskolára, amit az egyik tanárral folytatott vitája miatt az első nap után otthagyott. Ezután felvették a Képzőművészeti Akadémiára, amit három nap után hagyott ott.

Már az ötvenes évek elején rátalált saját, másokkal össze nem téveszthető stílusára. Először saját képeinek "hibás" részeit festette át, a legtöbbször fekete színnel, majd saját és mások műveinek átrajzolásával, átfestésével folytatta tevékenységét.

Életműve az állandó megújulásról tanúskodik, ezért is jelentős, hogy Budapesten korábbi alkotásai is láthatók - közölték a kiállítás szervezői a sajtótájékoztatón.

Arnulf Rainer munkái a világ szinte valamennyi európai és tengeren túli múzeumában megtalálhatók. 1993-ban New Yorkban Arnulf Rainer Múzeum nyílt.

A művész már járt Magyarországon (az Élet és Irodalom meghívására), négy évvel ezelőtt látogatást tett a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Társaság Szakkórházában, s az azóta bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, ahol pszichiátriai betegek képzőművészeti munkáival ismerkedett.

A március 22-ig megtekinthető kiállításon Gaál József, Kopasz Tamás, Nádler István és a művésszel régóta kapcsolatban álló Szikszai Károly munkái is szerepelnek.

Március elsején osztrák napot rendeznek, amelynek keretében egy osztrák művészettörténész tart előadást a kortárs osztrák festészetről, lesz közönségtalálkozó a magyar kiállítók részvételével, s a grazi Saxquadrat ad hangversenyt négy szaxofonon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását