2024. április 19. - Emma

Őrizetben két ember az egymilliárd forintos uniós csalási ügyben

Őrizetbe vette az uniós pályázati csalás két gyanúsítottját a vám- és pénzügyőrség. Sipos Jenő közleményében arra emlékeztetett, hogy a hatóság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feljelentése alapján rendelt el nyomozást, az Európai Közösség pénzügyi é
2008. február 15. péntek 15:03 - Hírextra
A nyomozása során beszerzett tárgyi és személyi bizonyítékok alapján csütörtökön a vám- és pénzügyőrség nyomozói őrizetbe vették Z. T. és H. K. budapesti lakosokat, akik megalapozottan gyanúsíthatók az öt év szabadságvesztéssel fenyegetető bűncselekmény elkövetésével.
Az őrizetbe vett személyek azoknak a vállalkozásoknak a vezetői, amelyek a valótlan tartalmú árajánlatokat, illetve pályázatokat készítették, majd benyújtották a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-hez.

A 140 mikro- és kisvállalkozást érintő csalási kísérlettel csaknem egymilliárd összértékű, uniós forrásokat tartalmazó fejlesztést célzott meg a "pályázatíró" cég, azonban a jelenlegi adatok alapján nem rendelkeztek ténylegesen a szükséges önerővel, valamint az is alappal feltehető, hogy fiktív számlákkal igazolták volna a befektetések megvalósulását is - írta Sipos Jenő.
Hozzátette: a nyomozás jelenleg is tart, hogy minden bizonyítékot begyűjthessenek, és minden szereplő közreműködése tisztázható legyen.

A vám- és pénzügyőrség pénteken kezdeményezte az ügyészségnél, hogy vegyék előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat.

Bajnai Gordon szerdán jelentette be, hogy egy 140 mikro- és kisvállalkozásból álló "céghálózat" 970 millió forintos csalási kísérletét akadályozta meg a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. Elmondása szerint a "kaptármodellnek" keresztelt mechanizmus hátterében egy pályázatíró családi vállalkozás állt, amely EU-pályázatokhoz biztos pályázati pénzt ígért, valamint a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A pályázatok elsősorban a 60-70 százalékos önrészt igénylő Gazdasági Operatív Programra érkeztek, amelynél 1-10 millió forint támogatás igényelhető technológiai, főleg informatikai eszközök beszerzésére.

A beérkezett pályázatok értékelése során az tűnt fel a gazdaságfejlesztési központ és a fejlesztési ügynökség munkatársainak, hogy a 140 pályázat dokumentumait ugyanaz a pályázatíró cég készítette, és az önrészt igazoló dokumentumokat tanúként legtöbbször ugyanazok a személyek szignálták.

"Ugyanannak az informatikai eszközparknak a beszerzésére pályázott szinte valamennyi cég, ráadásul jelentősen túlárazták a tételeket, a kiskereskedelemben 768 ezer forintért kapható multifunkciós nyomtató például 2,5 millió forintos beszerzési áron szerepelt" - közölte Bajnai Gordon. Amikor a 140 cég közül 70-et ellenőrizni kívántak a gazdaságfejlesztési központ és a fejlesztési ügynökség munkatársai, akkor 38 mikro- és kisvállalkozás azonnal visszalépett a pályázattól, nyilván arra számítottak, hogy elkerülik az ellenőrzést - jelezte a miniszter, hozzátéve, hogy az ellenőrzésbe bevont cégek közül csak 14-et találtak meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását