2024. május 9. - Gergely

Kihallgatták Tomcatet

Kihallgatták Polgár Tamás bloggert a rendőrségen péntek délelőtt, amikor a bírói engedéllyel készített titkosszolgálati lehallgatás jegyzőkönyveit tárták a Tomcat néven ismertté vált férfi elé. Védője szerint nem találtak terhelő adatot.
2008. február 15. péntek 14:00 - Hírextra
Futó Barnabás elmondta, iratismertetésre kaptak értesítést, végül azonban folytatólagos kihallgatást tartott a vizsgáló. Ennek során Polgár Tamás az említett lehallgatási jegyzőkönyveket észrevételezhette.

Az ügyvéd közölte azt is, három olyan szakvéleményt is csatoltak az ügyükhöz, amelyek a korábbi szakvéleménnyel szemben azt bizonyítják: nem robbanóanyagokról van szó az ügyben. Ennek azért van jelentősége, mert csak akkor állhat meg a terrorcselekmény előkészületének gyanúja, ha robbanóanyagról van szó - fűzte hozzá.

Mint mondta, álláspontjuk szerint azonban csak olyan pirotechnikai anyagokat találtak, amik üzletekben is kaphatók.

Kitért arra is, bizonyítási indítványt terjesztettek elő, ebben szembesítést kezdeményeztek azzal a fiatalkorúval, aki azt állította, hogy hallotta, amint Tomcat üzletében robbantási tervekről beszélnek. Mint közölte, ilyen beszélgetés nem hangzott el.

Az ügyészség május 9-éig hosszabbította meg a nyomozást.

A bloggert azt követően gyanúsította meg a rendőrség terrorcselekmény előkészületével, illetve robbanóanyaggal való visszaéléssel, hogy még tavaly május elején egy csepeli panelház egyik lakásban robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagokat, s füstbombák házi előállítására alkalmas anyagokat, eszközöket találtak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását