2024. április 20. - Tivadar

40 százalékkal több ufó repked fölöttünk

Vagy megsűrűsödött az UFO-forgalom Nagy-Britannia fölött, vagy többször pillantottak a britek az égre, mindenesetre 40 százalékkal több azonosítatlan repülő tárgyról érkeztek bejelentések 2007-ben, mint egy évvel korábban a brit védelmi minisztériumhoz.
2008. február 10. vasárnap 09:55 - Hírextra

Tavaly összesen 135 ufót láttak - vagy véltek látni - Nagy-Britanniában, míg 2006-ban 97-et. A bejelentők között akad két pilóta is.

"Nem mondom, hogy egy másik világból jöttek, de még sose láttam ilyesmit, pedig régóta repülök" - mondta a brit sajtónak az 50 éves pilóta.

Ami az alakzatokat illeti, elég vegyes a mezőny: van csészealj, korong, de háromszög és cső is. Az ufók nem szezonálisak, az év minden szakában látni véltek belőlük. Akadt, aki egyszerre ötvenet látott, legalábbis ennyiről számolt be, mindegyik narancssárga fényű volt, és összegyűltek, mielőtt a magasba tűntek.

Egy Cardiff közelében kempingező arra panaszkodott, hogy egy űrhajóflotta elragadta a kutyáját meg a sátrát.

Az ufókban kétkedők szerint a furcsa égi jelenségeknek földi magyarázatuk van: helikopterek, meteorológiai léggömbök, műholdak, optikai illúzió vagy szokatlan felhőalakzatok a földön kívüli űrhajók.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását