2024. május 6. - Ivett, Frida

Védelem a képviselőknek

Az országgyűlési képviselők biztonsága érdekében a rendőrség valamennyi képviselőt megkeresi, és amennyiben valaki veszélyeztetettnek érzi magát, felajánlja a védelmet számára - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány.
2008. február 9. szombat 17:54 - Hírextra

A miniszter és a rendőrség vezetője annak kapcsán tartott tájékoztatót, hogy csütörtök éjszaka Molotov-koktélokat dobtak öt szocialista képviselő házára, illetve lakására, továbbá egyes képviselőknek ismeretlen port tartalmazó borítékot küldtek.

A sajtótájékoztatón Bencze József elmondta, annak a képviselőnek, aki veszélyben érzi magát, a rendőrség védelmet, és környezete fokozott ellenőrzését ajánlja fel.

"A jelenlegi helyzetben minden képviselő köszöni, jól van" - tette hozzá az országos rendőrfőkapitány, kiemelve, hogy eddig egyetlen képviselő sem kért rendőri védelmet.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a képviselők esetleges védelme, biztosítása mekkora többletkiadást jelent a rendőrségnek, Bencze József úgy válaszolt, ez attól függ, hányan kérnek védelmet. Hozzátette, ilyen esetben 24 órában egy-két rendőrt kell rendelni a képviselő mellé. Takács Albert a választ azzal egészítette ki, hogy ebben a helyzetben költségek nem számítanának.

A sajtótájékoztatón Bencze József azt is mondta, hogy ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Molotov-koktéllal elkövetett támadások ügyében.

"Több személy az események látókörébe került, ellenőrzésük folyamatban van" - tette hozzá a rendőri vezető arra is kitérve, hogy az ügyészség által elrendelt nyomozásban húsz rendőr is részt vesz.

Takács Albert a sajtótájékoztatón a történteket úgy értékelte, hogy új szakasz kezdődött magyarországi erőszakos fenyegetések sorozatában. Hozzátette, a Molotov-koktéllal elkövetett, országgyűlési képviselők ellen irányuló támadás köztörvényes bűncselekmény, indítéka, célja a megfélemlítés és kimeríti a büntető törvénykönyvben szabályozott terrorcselekmény fogalmát.

A miniszter arról is beszélt, hogy a történteknek nemzetbiztonsági összetevője is van, ezért a nemzetbiztonsági kabinet következő ülésén napirendre tűzik a kérdést, és felvette a kapcsolatot az illetékes miniszterrel.

Takács Albert kitért arra, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a képviselőknek jogi segítséget, tanácsokat adhat, illetve ha szükséges, megvizsgálják a jogszabály-módosítás lehetőségét is.

Az igazságügyi tárca vezetője végezetül közölte: minden politikai erővel együttműködik e kérdésben. A sajtótájékoztatón Bencze Józseftől megkérdezték, miként értékeli, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteki debreceni látogatásakor Pósán László fideszes országgyűlési képviselő szerint aránytalanul nagy volt a rendőri készültség, még egy könnygázgránát-vetőt is helyszínre vezényeltek.

Az országos rendőrfőkapitány úgy válaszolt, a biztosítás parancsnoka nem ítélte meg kellően a helyzetet, ezért a szóban forgó témában vizsgálatot indít.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását