2024. április 17. - Rudolf

Borsodba tart a pénz

Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében közel 2.600 önkormányzat 174 milliárd forintot kapott - közölte az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a pénteki budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. Bajnai Gordon elmondta, a legtöbb támogatott
2008. február 8. péntek 12:37 - Hírextra
Közölte, az említett önkormányzati összeget is beleértve, összesen 16.277 kifizetést teljesítettek 568 milliárd forint értékben. Ezeknek a projekteknek egy része már lezárult vagy közelít a befejezéséhez - fűzte hozzá.

A szakminiszter erről azzal összefüggésben beszélt, hogy, mint mondta, sokan szokták "politikai célzattal" azt kérdezni tőle: "hol az a sok pénz"?

Bajnai Gordon hangoztatta, hogy Magyarország az I. Nemzeti Fejlesztési Tervvel uniós viszonylatban az élen jár.

Elmondta, az I. NFT keretében benyújtott 41 ezer projektből majdnem minden második, összesen 19.900 projekt nyert. Kitért arra: "túlvállalták" magukat az uniós pénzekhez képest, így a 670 milliárd forintos keretre 717 milliárdnyi kötelezettséget vállaltak. Ezzel összefüggésben jelezte: arra számítanak, hogy lesznek, akik nem tudják majd megvalósítani a projektjüket.

Arra hívta fel a projektgazdák figyelmét, hogy ez év végéig le kell zárni az első fejlesztési tervet, így aki addig nem számol el, az "el fogja veszíteni a forrást".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását