2024. április 19. - Emma

Mesés évet zártak

Kiemelkedően sikeres évet zárt a magyar animációs szakma, a további fejlődéshez azonban támogatásokra, a televízió szerepvállalására és az animáció filmszemlén való részvételére lenne szükség - vélekedtek a szakma képviselői a 39. Magyar Filmszemle kereté
2008. február 5. kedd 07:35 - Hírextra
A Maestro, az 1981 óta az első, Oscar-díjra jelölt magyar animációs alkotás, az Egon és Dönci, az első egész estés magyar 3D-s produkció, valamint a Macskafogó 2. több mint kétszázezer nézőt vonzott, a Nyócker pedig külföldön is sikeres volt - indokolták a kerekasztal-beszélgetés aktualitását a szervezők. (1981-ben Rófusz Ferenc A légy című animációs rövidfilmjével elnyerte az Oscar-díjat.)

"Nyüzsög a szakma" - utalt a Maestro alkotója, M. Tóth Géza filmrendező az elmúlt év sikereire, hozzátéve, hogy az ígéretes fiatal generációnak köszönhetően további sikerekre lehet számítani, az animáció filmszemlén való részvétel azonban nagy lökést adhatna a szakmának.

Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Fesztivál igazgatója méltatlannak nevezte, hogy az animációs filmek az éves filmtámogatásoknak mindössze 5-6 százalékát kapják, holott Nyugat-Európában ez az arány a 20 százalékot is eléri.

Úgy vélte, fordulópont előtt áll a szakma, mivel a kecskeméti fesztiválon harminc rendező alkotását mutatták be, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen pedig évente 5-7 animációs rendező végez.
A televízió szerepe azonban nem elhanyagolható, mivel az elmúlt 15 évben a közszolgálati csatornák szinte egyáltalán nem segítették a szakmát, holott előtte jelentős részt vállaltak - hangoztatta.

Mint mondta, a szakma a Magyar Mozgókép Közalapítványtól is nagyobb odafigyelést vár el, az államtól pedig főleg infrastrukturális támogatásokra lenne szükség.

Mikulás Ferenc annak a félelmének adott hangot, hogy ha az animáció részvételi lehetőséget kap a filmszemlén, akkor erre hivatkozva elvesznek a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál támogatásából.

Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektori megbízottja azt hangsúlyozta, hogy a fiatal művészeknek a képzés után munkát, tapasztalatot adó lehetőségek hiányoznak. Európa filmgyártása átalakulóban van: egyre inkább a koprodukciók és nemzetközi együttműködések dominálnak - mondta.

Patrovits Tamás, a Manifeszt egyesület elnöke úgy vélte, hogy az animációt nem a filmgyártás kistestvéreként kellene számon tartania a szakmának, a technikai fejlődés miatt amúgy is elmosódtak a határok.

Kiemelte, hogy a régi sikeres animációs filmek folytatásain kívül újakra is szükség lenne, ez azonban életképes forgatókönyveket, ösztönző pályázatokat feltételez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását