2024. március 29. - Auguszta

Tabajdi: Magyarország sokat tett Szerbiáért

Tabajdi Csaba, az MSZP EP delegáció vezetője, az Európai Parlament Koszovóról szóló jelentésének társ-jelentéstevője üdvözölte Borisz Tadics győzelmét a szerb elnökválasztások második fordulójában. A vasárnapi választásokon Szerbia nem csak elnököt válasz
2008. február 4. hétfő 15:20 - Hírextra
Az alapvető kérdés az volt, hogy a szerb lakosság az euro-atlanti integrációt választja vagy a szélsőségesek jelöltjét támogatja, és az Oroszországgal való szoros szövetség mellett dönt. Tabajdi megjegyezte: "Intő jel az Európai Unió számára, hogy a radikális Tomiszlav Nikolics magas részvétel mellett is a szavazatok csaknem 48%-át szerezte meg". Tadics győzelmében komoly szerepet vállalt a vajdasági magyar nemzeti közösség is – hangsúlyozta Tabajdi. Pásztor István, a magyar szervezetek közös jelöltje az első fordulóban körülbelül 150.000 szavazatot szerzett, a második fordulóban pedig a Vajdaságban volt a legmagasabb a részvételi arány.

Tabajdi Csaba kiemelte, bizonyos, hogy néhány héten belül Koszovó kikiáltja függetlenségét. A tartomány elszakadása újabb pótolhatatlan veszteséget okoz a szerb nemzetnek, hiszen a szerbség államiságának, egyházának, kultúrájának bölcsőjét veszíti el. Koszovó függetlenedését követően az Európai Uniónak a Társulási és Együttműködési Megállapodás keretében aktívan kell segítenie a szerb gazdaság újraélesztését, a demokratikus intézményrendszer kiépítését, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet. Ehhez aktív szomszédságpolitikára, és komoly uniós támogatási forrásokra van szükség. Nyilvánvaló, hogy a Koszovó elvesztésével járó érzelmi sokkot rövidtávon nem lehet feledtetni a szerb néppel, de az uniós támogatások hatékonyan szolgálhatják az ország felzárkózását és az életszínvonal növelését.

Az új állam elismerése kapcsán Magyarország elsődleges érdeke, hogy az Európai Unió egységes álláspontot alakítson ki e kérdésben. Erre most reális lehetőség nyílik, mert egyes vonakodó tagállamok jelezték, hogy a Tanácsban a konstruktív tartózkodás eszközével fognak élni. A Tanács döntése persze nem pótolja a bilaterális alapon történő elismerést, mely az uniós tagállamok esetében is hosszabb folyamat lesz. Magyarország támogatja az unió közös álláspontját, de a vajdasági magyarokra tekintettel nem érdeke Koszovó elsőkörös elismerése – hangsúlyozta Tabajdi.
Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Forrás: OP
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását