2024. április 16. - Csongor

Fél milliárdot fizet a főváros az államnak

A fővárosi önkormányzat visszafizet 553 millió forintot és ennek a kamatait az államnak a 2006-os útfelújításokhoz kapott hatmilliárd forintból szabálytalan felhasználás miatt - erről csütörtökön egyhangú szavazással döntött a Fővárosi Közgyűlés.
2008. január 31. csütörtök 15:14 - Hírextra
Tiba Zsolt főjegyző tájékoztatása szerint az önkormányzati és a független szakértői vizsgálatok is különböző szabálytalanságokat tártak fel. Emiatt felelősségre vonások indultak - tette hozzá. Ezeket azonban nem részletezte. Nem zárta ki a főjegyző annak a lehetőségét sem, hogy bizonyos körben a kivitelezőkkel és a bonyolítókkal szemben is felelősségre vonásra kerülhet sor. Példaként említette: nyolc út esetében egyértelműsítették a szakértők, hogy nagyobb teljesítményt igazoltak, mint ami valós lehet.

Andó Sándor (MSZP) rámutatott, hogy ez ügyben nem keletkezett kára a fővárosi önkormányzatnak. Alapgondnak tartotta, hogy a pályázat kiírója a központi régió fejlesztési tanácsa, nem ismerte el a főváros által elvégzett munkák egy részét. Emiatt indokolt lehet a több mint 500 millió forint visszafizetése. Felhívta a figyelmet arra: a műegyetemi szakértők óvatos megállapítása szerint nyolc esetben valószínűsíthető, hogy túlszámlázás történt. Ennek polgárjogi következményei lesznek, ha pedig a büntethetőség gyanúja is felmerül, más eljárásról is szó lehet.
A vitában az ellenzék részéről csak a fideszesek szóltak hozzá. György István és Paqcsák Ferenc szerint az ügy kapcsán egyértelmű felelősség terheli a főpolgármestert és a főjegyzőt is. Kezdeményezték, hogy az állami támogatások elszámolásával kapcsolatos szabálytalanságok munkajogi, polgári jogi és esetleges büntetőjogi vetületének kivizsgálásra a közgyűlés hozzon létre egy paritásos eseti bizottságot.

A kormánypártiak túlnyomó többségének szavazatával elutasították ezt. Szaniszló Sándor (MSZP) tévedésből támogatta az indítványt. Gy. Németh Erzsébet (MSZP) és Lakos Imre (SZDSZ) pedig tartózkodott a szavazásnál. A háromfős MDF-frakció egyik tagja támogatta a javaslatot, ketten viszont nem vettek részt a szavazásban. A szavazási eredmény jelzi, ha mindhárom MDF-es igennel voksol, létrejött volna az eseti bizottság.

György István rámutatott, hogy a szakértők szerint nem a pályázati kiírásnak megfelelően használták fel a támogatást. Becsült, tehát valótlan adatokkal pályázott a főváros - szögezte le. Hozzátette, hogy ez bűncselekmény súlyú kérdés. Megjegyezte, ha a főváros nem csak 34 útnál ellenőrizte volna tételesen az elszámolásokat, hanem mind a 126-nál lett volna erre lehetősége, akkor a most megállapított félmilliárd forintnál jóval többet kellene visszafizetnie. Szólt a szakmai hibákról, a bonyolító felelősségéről és felvetette a Fővárosi Közgyűlés felelősségét is. Hangsúlyozta, hogy a közgyűlésre hárulna annak vizsgálata, hogy a főpolgármestert milyen felelősség terheli ez ügyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását