2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Woods ötödik címvédésére készül

A brit Clinton Woods április 12-én védheti meg legközelebb a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) félnehézsúlyú világbajnoki övét.
2008. január 29. kedd 16:27 - Hírextra

Az ötödik címvédésére készülő bokszoló az amerikai Antonio Tarverrel, a Boksz Világtanács (WBC), illetve a Boksz Világszövetség (WBA) korábbi és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) jelenlegi bajnokával csap össze a floridai Tampában.

"Tarver nem menekülhet előlem, a szerződés megszületett a meccsünkről. Évek óta azt mondja, hogy simán legyőzne, hát most megmutathatja, mit tud" - üzent riválisának a brit.

A 35 éves Woods (41 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen) egy pillanatig sem gondol az esetleges kudarcra, olyannyira, hogy kijelentette, Tarver legyőzése után Joe Calzagheval, a félnehézsúly "királyával" akar megmérkőzni.

A szigetországi öklöző magabiztos fellépése ellenére azért Tarverrel (26 győzelem, 4 vereség) is számolni kell, hiszen a 39 éves amerikai 2004-ben Roy Jones Jr.-t legyőzve lett világbajnok. Később második mérkőzésükön legyőzte Glen Johnsont is, majd ismét Jones ellen nyert.

Tarver 2006 júniusában kikapott Bernard Hopkinstól, de azóta kétszer győzött.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását