2024. április 20. - Tivadar

Beckham nem játszhat a válogatottban?

Fabio Capello, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nagy valószínűséggel nem számol David Beckhammel, azaz a középpályásnak várnia kell 100. fellépésére a nemzeti együttesben.
2008. január 29. kedd 13:07 - Hírextra

 Az olasz szakember ugyan csak szombaton hirdeti ki keretét a február 6-i, Svájc elleni barátságos mérkőzésre, de a brit lapok biztosra veszik, hogy a 32 éves sztár neve nem szerepel majd rajta annak ellenére sem, hogy több angol bajnokságban dolgozó szaktekintély, így Sir Alex Ferguson, a Manchester United mestere és Sven-Göran Eriksson korábbi szakvezető és a Manchester City jelenlegi edzője is "kampányolt" Beckham meghívásáért.

Capello többször kinyilvánította, hogy jelenleg azért nem kívánja beválogatni a Los Angeles Galaxyben játszó Beckhamet, mert az amerikai bajnokság jelenleg szünetel, azaz november vége óta nem játszott tétmérkőzést, így nincs megfelelő fizikai állapotban.

A debütálására készülő tréner ugyanakkor nem zárta be végleg a kaput Beckham előtt, ugyanis hangsúlyozta, ha megfelelő formába lendül a népszerű futballista, akkor mindenképpen számít rá a 2010-es vb-selejtezők alkalmával. A tréner és a játékos jól ismeri egymást, hiszen már dolgoztak együtt a Real Madridnál, de ott is volt egy időszak, amikor Capello mellőzte Beckhamet, ugyanis a klasszis már idény közben aláírt jelenlegi csapatához.

Az amerikai bajnokság szünetében Beckham az Arsenallal edz, hogy formában tartsa magát. Beckham lehetne az ötödik angol futballista, aki eléri a 100. válogatottságot: Peter Shilton 125-ször, Bobby Moore 108-szor, Bobby Charlton 106-szor és Billy Wright 105-ször ölthette magára a címeres mezt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását