2024. március 29. - Auguszta

Koppant a fóti fideszes polgármester

Sorozatos törvénysértő tevékenysége miatt a bíróság megszűntette a fideszes fóti polgármester tisztségét - közölte a tárgyalás után a Pest megyei város önkormányzatának jogi képviselője hétfőn az MTI-vel.
2008. január 28. hétfő 14:59 - Hírextra
Határ Győző elmondta, hogy az önkormányzati testület minősített többségű döntése alapján tavaly indított bírósági eljárást a polgármester ellen egyebek mellett az önkormányzati törvény többszörös megsértése miatt.

A Pest Megyei Bíróság Közigazgatási Tanácsa most megtárgyalta az ügyet és ezután hozta meg elmarasztó döntését. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, úgy időközi választást kell kiírni Fóton, hogy betöltsék a megüresedő polgármesteri széket - tette hozzá.

Szent-Iványi Géza polgármester az MTI megkeresésére elmondta, hogy egyelőre nem kapta meg a bírósági döntés írásos dokumentumát. Mindenképpen fellebbez, mert álláspontja szerint a bíróság indoklásában több tárgyi tévedés is szerepel.

Hozzátette: az ellene indított hadjárat egy politikai játszma része, amely mögött egy bizonyos érdekkör áll, melynek célja a fóti gazdasági hatalom megszerzése. Szent-Iványi Géza megjegyezte, amíg az ítélet nem emelkedik jogerőre, addig marad a posztján, ám polgármesteri jogait nem gyakorolhatja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását