2024. május 7. - Gizella

Az esélytelenek nyugalmával játszanak

Az esélytelenek nyugalmával veheti fel a küzdelmet a női asztalitenisz ETTU Kupa elődöntőjében a Statisztika gárdája, amely az orosz Vlagyivosztok otthonában próbálja meg kiharcolni a fináléba kerülést vasárnap és hétfőn.
2008. január 24. csütörtök 11:58 - Hírextra

Téglás Péter edző szerint a riválist papíron erősebb játékosok alkotják - itt játszik többek között a rutinos Szvetlana Ganyina, valamint Európa-bajnok párostársa, a fehérorosz Viktorija Pavlovics -, és az is a házigazdák mellett szól, hogy az óriási távolság miatt a magyar gárda feladta pályaválasztói jogát, így mindkét meccsre a kikötővárosban kerül sor.

"A körülmények ugyan nem kedveznek nekünk, ennek ellenére mindent megteszünk majd a sikerért. Póta Georginával, Fazekas Máriával, Pergel Szandrával és Li Binnel utazunk Oroszországba" - mondta az MTI-nek a szakember, aki egyben a női válogatott szövetségi kapitánya.

A sportág nemzetközi kupáiban jelenleg egyedüli magyar együttesként érdekelt Statisztika pénteken indul el és szerdán érkezik haza a túráról.

Mindkét mérkőzés magyar idő szerint 8 órakor kezdődik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását