2024. március 29. - Auguszta

Tasnádit őrizetbe vették

Őrizetbe vették Tasnádi Pétert, akit sikkasztás gyanújával vitt be kihallgatásra a rendőrség - tudta meg kedd este az MTI. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője azt mondta: a gyanúsított lakásán házkutatást tartottak kedd délután, és sikkasztá
2008. január 23. szerda 06:53 - Hírextra

A szóvivő a kihallgatásról nem tudott részleteket mondani.
Az MTV Híradójának értesülése szerint Tasnádi Pétert az a férfi jelentette fel, aki tavalyi szabadulása után befogadta a villájába. A férfi azt állítja, hogy 20 millió forintot adott egy közös vállalkozás reményében Tasnádinak, aki nem számolt el a pénzzel.

Tasnádi Pétert júliusban kiengedték az előzetes letartóztatásból, azóta házi őrizetben volt. Egyebek mellett felbujtóként elkövetett emberölés előkészületével és életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják, mert - a vádirat szerint - meg akarta öletni feleségét és annak élettársát, valamint sósavat öntetett az anyósára.

Az elmeszakértők korábban azt állapították meg, hogy Tasnádi Péter feltehetően évtizedek óta agysorvadásban szenved, az 1990-es évek második felében beszámítási képessége közepesen korlátozott volt. Ezért a Pest megyei Bíróság Tasnádi elmeállapota miatt a már letöltött négy és fél éves szabadságvesztését két évvel csökkentette. Ugyanakkor a legújabb szakvélemény szerint nem elmebeteg.

Az ügyészség ősszel az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el.

A TV2 Tények című hírműsorának január 18-i adása szerint Tasnádi Péter elismerte, hogy ő írta azt a Magyar Televízió Híradójában bemutatott levelet, amelyben hárommillió forintot kér a szakértőknek.
Tasnádi Péter hangsúlyozta, ő írta a levelet, de akkor, amikor az orvosi szakvélemény már megszületett, így az elmeszakértőket nem vesztegette meg.

Mint akkor elhangzott, Tasnádi Péter a kézzel írt levélben azt írja "Józsinak", hogy szabadságáról van szó és a szakértők hárommillió forintot kértek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását