2024. május 8. - Mihály

El akarta adni a gyerekeit a neten

Nyomozás indult Németországban egy kétgyermekes anya ellen, amiért az e-Bay aukciós portálon kínálta 11 éves lányát és 13 éves fiát.
2008. január 17. csütörtök 21:07 - Hírextra

A 40 éves szászországi asszony ellen kiskorú megrontásának támogatása gyanújával indult eljárás. Az illetékes ügyészség szerint a fürdőruhás képekkel illusztrált hirdetésben napi 1000 eurós induló áron (255 ezer forintért) kínálták a gyerekeket.

Az árverési felhívás a szülők nevében jelent meg, de egyelőre csak az anya ellen nyomoznak, mert az ő e-mail címe szerepelt a szövegben, amely szerint a kisgyermekek igénylik a melegséget és a törődést, de szüleik fáradtak.

A hirdetés decemberben jelent meg, és a portál munkatársai azonnal eltávolították, ahogy felfedezték - közölte egy ügyészségi szóvivő. Nagyjából kilencven eBay-felhasználó érdeklődött, és egyikük feljelentést tett a szülők ellen.

A rendőrök házkutatást tartottak és lefoglalták a család számítógépét. Az ügybe a helyi gyermekvédelmi hivatal is bekapcsolódott, de a gyerekek továbbra is a szülőknél vannak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását