2024. május 28. - Emil, Csanád

Ötödik olimpiájára készül

Gőzerővel készül pályafutása ötödik (!) olimpiájára a kenus Kolonics György, aki azonban nem tagadja, hogy egyre fájdalmasabbnak érzi az emberpróbáló alapozó edzéseket.
2008. január 16. szerda 17:29 - Hírextra

"Már túljutottam a legnehezebb időszakon, ami számomra a téli munka első harmada, amikor még oly távolinak tűnik a vízre szállás" – mondta a szövetség honlapjának a kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok csepeli versenyző. "Persze az elmúlt két hét sem volt leányálom: az első héten a futás, a másodikon az úszás dominált. Mit ne mondjak, sokkal jobb a vízen, kenuban küzdeni, legyen bár több tíz kilométer is a napi penzum!"

A 36 éves "Koló" hozzátette: izületei minden évben hosszabb regenerálódással és nagyobb fájdalommal válaszolnak a munkára, de ez egyáltalán nem szegi a kedvét.

"A kenuzás az életem, és bármilyen szenvedést vállalok a sikerekért" - fogalmazott.
Kolonicsék csoportja - Ludasi Róbert vezetésével - február 25-én indul a dél-afrikai, melegvízi edzőtáborba, a klasszis azonban reméli, hogy addig még itthon is vízre szállhat majd.

"Az idei felkészülés egyébként harmonikusabb, mint az elmúlt évek alapozásai, hiszen a kezdetektől együtt edzek páros társammal, Kozmann Györggyel, aki eddig máshol végezte a szárazföldi munkát, ám ezt a szezont már Ludasi Róbertnél kezdte." - mondta.

A duó két éve 1000 méteren, tavaly pedig 500 méteren szerezte meg a C-2-es szám világbajnoki aranyát, és a tagok az olimpia évében sem vágynak szóló karrierre:

"Maradunk a párosnál, mert ez bevált. Azt persze ezek után se kérdezze senki, melyik a jobbik számunk. Április tájékán talán megmondjuk, melyikben tartunk előrébb, de végleges választ mi is mindig a világversenyeken kapunk. Remélem, egyformán remek lesz mindkettő. Ötszázon vb-címvédőként elég számunkra a jó Világkupa-szereplés az olimpiai csapattagsághoz, és a hosszabb távon is állni fogjuk a riválisok rohamát, elvégre 2003 óta, mióta együtt versenyzünk, itthon még nem győztek le minket."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását