2024. április 20. - Tivadar

Két tucat pályázat érkezett az emlékműre

A péntek déli határidőre 24 pályamű érkezett a második világháború XII. kerületi polgári áldozatai emlékművének megvalósítására - mondta hétfőn az MTI-nek a hegyvidéki polgármester kabinetfőnöke.
2008. január 14. hétfő 20:11 - Hírextra

Váczi János elmondta: a rajzon, maketten benyújtott pályázatok közül a Budapest Galéria szakemberei hétfőn választják ki azokat, amelyek felállíthatóak Budapesten. Ezt követően szerdán a Pokorni Zoltán (Fidesz) polgármester kezdeményezésére létrehozott testület választ a pályaművek közül.

A Hegyvidéki Önkormányzat a két testület javaslata alapján hozza meg döntését, amelyet a kerület képviselő-testületének még jóvá kell hagynia. Az így kiválasztott tervhez kéri majd a kerület a fővárostól az építési engedélyt, s egyben a 2005 októberében ennek hiányában felállított turulszobor fennmaradási engedélyét is - tette hozzá a kabinetfőnök.

Az Alkotás útja, a Csörsz utca és a Győri út által határolt területre tervezett emlékmű felállítását Pokorni Zoltán kezdeményezte, így a jövőben a több mint két éve jogellenesen felállított turulszobor csak a XII. kerület második világháborúban elesett katonai áldozatainak állítana emléket.

A Fővárosi Közgyűlés októberben elviekben egyetértett az új, polgári emlékmű felállításával, és határozott arról is, hogy a honvédelmi jelképként ma is használt turul a jövőben csak a katonai áldozatoknak állít emléket. A turulszobor fennmaradásához ugyanakkor továbbra sem járult hozzá, annak ellenére, hogy a szobor fennmaradását tiltó határozatokat a testület hatályon kívül helyezte.
A fővárosi hozzájárulás hiányában építési engedély nélkül felállított, és Mitnyan György (Fidesz) akkori polgármester által 2005 október 22-én felavatott turulszobor ellen elsősorban a kerületi SZDSZ tiltakozott. Álláspontjuk szerint a II. világháború kerületi áldozatai emlékének ízléstelen a vészkorszakban szerintük szélsőjobboldali jelképpé silányodott turulmadárral emléket állítani.

A szobor ügyében közigazgatási eljárás indult, bontási határozat is született, ezt azonban a kerület a bíróságon megtámadta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását