2024. április 20. - Tivadar

Áremelés az apró miatt?

Márciustól nullára vagy ötre végződő összegeket fizetünk majd a boltok kasszáinál, függetlenül attól, hogy a nyugta szerint menynyibe kerül pontosan a vásárlás. Két hónap alatt ugyanis a kereskedők szerint képtelenség, s nem is kötelező átállítani a pénzt
2008. január 14. hétfő 08:07 - Hírextra

Fejben számoló pénztárosra, hosszú sorokra és aprópénzen vitázó vevőkre lehet számítani március elseje után. Mint ismeretes, a jegybank költségtakarékossági döntése alapján tavasszal eltűnnek a készpénzforgalomból az egy- és kétforintos érmék. Az aprók kivonásával a matematika egyszerű szabályai szerint a számlák végösszegét nullára vagy ötre kell majd le-, illetve felkerekíteni a boltokban, amikor készpénzzel fizet a vásárló. Például egy 1822 forintos vásárlásnál a kereskedő 1820 forintot kér majd el, míg egy 1724 forint végösszegű vételnél 1725-öt – függetlenül attól, hogy tételenként mennyibe kerültek az egyes árucikkek.

Egyelőre még sok az apró érme, de a gyakorlati kérdőjel is a 165 ezer kereskedőben éppúgy, ahogy a vendéglősökben, a fodrászokban és minden más, készpénzforgalmat bonyolító szolgáltatóban.
Nem lehet tudni, hogy a fogyasztóvédelem vagy az adóhatóság a próbavásárlások során miként ellenőrzi majd a visszajárókat, s az sem egyértelmű, hogy a jövőben a vállalkozó melyik ellenértéket tüntesse fel a számlán: a termék tényleges árát vagy azt az összeget, amit a vásárló kerekítve kifizet érte.

Ám az már most bizonyos, hogy gondot okoz a szűkre szabott határidő, amikorra a pénztáraknak alkalmazkodniuk kell az új kerekítési szabályokhoz. Az átállás ugyan nem kötelező sem a Magyar Nemzeti Bank, sem az erről készülő törvény szerint, de a boltok többsége szerint könnyebb, ha a vevő kinyomtatva látja, mennyit kell fizetnie. – Nem szeretnénk, ha fejben kellene számolgatni – mondta kérdésünkre az Auchan szóvivője. Gillemot Katalin jelezte: a multiláncnak is két hónapnál több idő kell, mire kiépítik az új számítógépes rendszert, majd azt az adóhatóság elfogadása után bevezetik az áruházakban.

Forrás: OTS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását