2024. május 9. - Gergely

Nem árt az óvatosság

Németországi, brit és amerikai tapasztalatok arra intenek, hogy az orvosok meggondoltabban írjanak receptet, a betegek pedig fegyelmezettebben tartsák be a gyógyszerszedésre vonatkozó utasításokat. A gyógyszertévesztések miatt egyes országokban többen hal
2008. január 11. péntek 10:24 - Hírextra
Manapság már majdnem minden betegség megelőzésére, vagy gyógyítására kapni gyógyszereket. A farmakológusok szerint azonban máris túl sokfélét, - köztük hasonló nevűeket, csomagolásúakat és recept nélkül vásárolhatókat is. Ez pedig megnöveli a gyógyszerfogyasztás hibaszázalékát. Németországban ezt a veszélyt fölismerve dolgoztak ki intézkedési tervet az egészségügyi tárcánál a gyógyszer-tévesztések és hibás adagolások okozta - olykor halálos - következmények megelőzésére. A német Gyógyszer- és Gyógyászatieszköz Hivatal, a Paul Ehrlich Intézettel együttműködve bejelentette, hogy 2008-ban felállít egy adatbankot és ezután úgynevezett "vörös körlevél"-ben hívja fel a az orvosok figyelmét minden, a gyógyszerekkel kapcsolatos problémára.

A tanácsadó testület egyik tagja, Mathias Schrappe frankfurti professzor szerint a háziorvosi gyakorlatban a sikertelen kezelések egyharmadának az oka valamilyen gyógyszertévesztés, a kórházba kerülések egy-két százalékát is ilyen hiba okozza. Nem véletlenül, hiszen csak Németországban 55 ezer különféle gyógyszer és 120 ezer, recept nélkül kapható gyógyhatású készítmény van forgalomban. Tetézi a gondot, hogy a beteg, a háziorvosa, a szakorvos, a kórházi orvos, a kórházi ápolók és a gyógyszerészek alkotta együttműködési lánc nagyon hosszú. Emiatt gyakori, hogy a legalkalmasabb gyógyszer megválasztásának és dózisa megállapításának fontos folyamata eltorzul. És nemcsak Németországban, mert angol és amerikai kutatási adatok például azt a megdöbbentő tényt tárták fel, hogy Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban többen halnak meg gyógyszertévesztés miatt, mint autóbalesetben.

A betegek döntő többsége a gyógyulás reményében ellenkezés nélkül szedi a gyógyszereket, de vannak farmoko-filek (gyógyszerkedvelők) és farmako-fóbok (azoktól irtózók) is. Ismertek a "biztonságból" dupla adagot nyelő, vagy ellentéteként: a tablettát a szájából kicsempésző és eldobó páciens okozta gondok. Ezeken csak akkor lehet enyhíteni, ha az előbb említett gyógyító láncban résztvevők egymásnak továbbadják a megfigyeléseiket, és a beteggel először találkozók meghallgatják őt, amint korábbi kezelőit is.

Amerikai kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy a nők e téren veszélyeztetettebbek a férfiaknál. Az 1997-2000 között az Egyesült Államokban betiltott tíz gyógyszer közül nyolc a nőkre volt veszélyes, és csak kettő a férfiakra. A szívgyógyszerek mellékhatása vagy túladagolása miatt kórházba kényszerültek 70 százaléka is a szebbik nemből került ki, azaz csak 30 százalék volt az ugyanezen okból kórházi kezelésre szorult férfiak aránya. Nemzetközi vizsgálatok kiderítették, hogy a gyógyszerek hatásait a klinikai ellenőrzések során többnyire férfiakon (gyakran önként jelentkező egyetemistákon) figyelik meg. S mert ők erősebb alkatúak, a dózist is rájuk szabják. Ezért aztán az előírt adagot bevevő, de gyengébb alkatú nők tulajdonképpen eleve túladagolva szedik azokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását