2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Oktatási pótköltségvetést szorgalmaz az MDF

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) oktatási pótköltségvetés elkészítését várja a kormányzattól a lesújtó közoktatási állapotokat bemutató felmérési, kutatási eredmények miatt - jelentette ki Almássy Kornél, a párt alelnöke miskolci sajtótájékoztatóján csütört
2008. január 10. csütörtök 17:33 - Hírextra

A magyar diákok szövegértési, illetve matematikai tudása átlag alatti az OECD országai között, s még megdöbbentőbb annak a tanulmánynak a tartalma, amelyet az elmúlt héten hozott nyilvánosságra az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, mely szerint lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált az oktatás - mondta a politikus.

Közlése szerint az MDF a jövőben csak ott támogatja az integrált oktatást, ahol "megfelelő többlet anyagi és emberi erőforrás áll rendelkezésre".

Az MDF úgy látja, hogy a közoktatásunkban komoly problémák vannak, de a kormányzat az elmúlt évek reformnak álcázott intézkedéseivel még rosszabb irányba viszi az oktatást. A kormányzati megszorító intézkedések, a pedagóguselbocsátások, iskolabezárások nem teszik lehetővé az olyan súlyos problémák kezelését, mint az integrált oktatás kérdése - tette hozzá Almássy Kornél.

Az MDF az Állami Számvevőszéktől azt kéri, vizsgálja meg, hogy milyen hatékonysággal, mennyire átláthatóan költötték el az elmúlt öt évben azokat a milliárdokat, amiből a pedagógus-továbbképzéseket, pedagógiai programfejlesztéseket támogattak, valamint újabb és újabb tankönyvekre költöttek.

A demokrata fórum az oktatási pótköltségvetés keretében, az integrált oktatás minőségének javítása érdekében bevezetné a pedagógus asszisztensi rendszert, s az integrált oktatást csak ott engedélyezné, ahol ilyen személyzet a rendelkezésre áll.

A sajátos nevelésű igényű gyermekek integrált oktatása csak úgy lehetséges, ha adott esetben az órákon párban oktatnak a pedagógusok, és a nehezebben haladó tanulókat külön, az órákon segíti egy-egy asszisztens - szögezte le az MDF alelnöke.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását