2024. április 19. - Emma

Dennis Quaid feljelentette a kórházat

Dennis Quaid és felesége mégis feljelentette a kórházat, ahol újszülött ikreiknek túladagolták a véralvadásgátló szert.
2008. január 10. csütörtök 16:45 - Hírextra

A szülők - akiknek november 8-án világra jött gyermekeit pótanya hordta ki - a Cedars-Sinai kórház "őszinteségének hiánya" miatt fordultak a hatóságokhoz. Quaidék a Los Angeles-i kórháztól úgy tudták, hogy a kisbabák egyszer kaptak a 10 egység helyett 10 ezer egységet tartalmazó vakcinából, ám a kaliforniai közegészségügyi hivatal szerdán közzétett jelentéséből kiderült, hogy nyolc óra leforgása alatt kétszer oltották be az ikreket, tehát az előírtnál mindketten kétezerszer több gyógyszert kaptak.

A sztárpár a Los Angeles Times csütörtöki számában közzétett nyilatkozata szerint ezek után becsapva érzi magát, és úgy véli, hogy talán sohasem fogja megtudni, mi is történt valójában a gyermekeikkel a kórházban.

A vizsgálat kiderítette, hogy a kórházban nem világosították fel kellőképpen a veszélyes szer kezeléséről az egészségügyi dolgozókat. A 20 oldalas jelentésben szerepel, hogy további három kisgyermeknél is előfordult a súlyos túladagolás, akiknek életét csak az azonnali beavatkozás tudta megmenteni.

A kórház vezetése, amely korábban bocsánatot kért Quaidtől, és feleségétől, Kimberlytől, a vizsgálat lezárása után kiadott nyilatkozatában elismerte, hogy hibázott, de sietett közölni, hogy saját, belső vizsgálata is hasonló eredménnyel zárult, és végig együttműködött a hatóságokkal.

A filmszínész és felesége még tavaly, a gyerekek kórházból való hazatérése után pert indított a Baxter Healthcare gyógyszergyártó vállalat ellen, amely a félreérthető feliratozású vakcinákat szállította. A 10 és 10000 egységet a megtévesztésig egyforma ampullába kiszerelő cég tavaly februárban körlevelet intézett az általa ellátott egészségügyi intézményekhez, hogy nagy körültekintéssel kezeljék a feliratozást. A figyelmeztetést az előzte meg, hogy az ampullák összecserélése miatt néhány csecsemő meghalt az Egyesült Államokban.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását