2024. április 20. - Tivadar

Megint egyeztetnek az egészségügyről

Az MSZP továbbra sem akarja alapvetően megváltoztatni az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött törvényt, inkább a garanciákat akarja erősíteni. Erről Kökény Mihály, az MSZP egészs
2008. január 9. szerda 15:01 - Hírextra
Olyan indítványokkal nem foglalkozunk, amelyek alapvetően változtatnák meg a törvényt - mondta az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke, miután a párt szakpolitikusai reggel megbeszélést tartottak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknél. A találkozón jelen volt Kiss Péter kancelláriaminiszter és részt vettek a szocialista frakció vezetői is.

Kökény Mihály hozzátette: a megbeszélésen a köztársasági elnök átiratáról volt szó, és arról, milyen módosító indítványokkal foglalkozzanak. Azt mondta, olyan indítványokról gondolkoznak, amelyek a Sólyom László által igényelt garanciákat biztosítja, illetve erősíti a kiszámíthatóságot.
Példaként említette az országos kockázatközösségi alappal kapcsolatos szabályozás pontosítását, illetve a pénztárak feladatainak tételes felsorolását. Azon is gondolkoznak, hogy benyújtanak egy olyan módosító indítványt, amely az állami működtetés szabályait határozná meg, ha lesz olyan pénztár, amelyhez nem lesz befektető.

A szocialista politikus elmondta, hogy a reggeli megbeszélésen szóba kerültek a törvény végrehajtási rendeletei. A törvény hatályba lépése után rögtön ismertetni kell a közép-magyarországi régióhoz tartozó területi beosztást, a pénztárak alapításával kapcsolatos részletes szabályokat - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a találkozón nem volt szó Tóth Károlynak a vizitdíj eltörlésével kapcsolatos javaslatáról, amit még formálisan nem is nyújtott be a szocialista képviselő. A szakbizottsági elnök közölte: nem gondolja, hogy ez a javaslat támogatást kaphat.

Kökény Mihály kitért arra, hogy a módosító javaslatokat a jövő heti, január 15-i informális frakcióülésen vitatják meg, és azokról koalíciós egyeztetés is lesz. Mint mondta, a frakció február 4-i évindító ülésén dönt az indítványokról. Hozzátette: a törvény megismételt záróvitáját és zárószavazását február 11-én folytatja le az Országgyűlés. Az Egészségügyi Bizottság szocialista elnöke még ezen a héten egyeztet Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel.

Az egészségbiztosítással kapcsolatos népszavazási kezdeményezésekről az MSZP politikusa azt mondta, az Országgyűlésben elfogadott, de ki nem hirdetett törvény nem hoz létre több-biztosítós rendszert. Utalt arra is, hogy magánszemélyek kezdeményeztek erről népszavazást. (Albert Zsolt és felesége nevéhez fűződik és az Alkotmánybíróság már jóváhagyta azt a kérdést: Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást. A Fidesz támogatja a kezdeményezést.)
Kökény Mihály szerint mivel a jogszabály alapján nem üzleti biztosítók fogják helyettesíteni a társadalombiztosítást, a kérdés nem állja meg a helyét. Felhívta a figyelmet arra, hogy ki nem hirdetett törvényt csak az Országgyűlés küldhet népszavazásra és ez nem merült fel.
Arra sincs lehetőség - folytatta -, hogy a köztársasági elnök kezdeményezzen a jogszabályról referendumot, és az államfőnek már arra sincs lehetősége, hogy az Alkotmánybírósághoz küldje át.

Sólyom László köztársasági elnök december 27-én nem írta alá az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő szükségesnek tartotta ugyan az egészségügyi ellátás átalakítását, de egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az országos kockázatközösség szabályozása hiányos.

Rámutatott továbbá, hogy bár a verseny és a magántőke bevonása a társadalombiztosításba alkotmányosan lehetséges, de a külföldön egyedül hatékonynak bizonyult árversenyt a törvény kizárja. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy a sikeres reformhoz szükséges a társadalom, illetve az orvosok és az egészségügyben dolgozók támogatása.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását