2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Barbaro és Napra a MüPában

A Barbaro, a magyar és a balkáni népzenét a rockmuzsikával ötvöző, egyik legrangosabb magyar együttes lemezbemutató koncertet tart csütörtökön a Művészetek Palotájában, a Fesztivál Színházban. A 20 éve alapított együttes tagjai a Kolinda, a Gépfolklór, a
2008. január 9. szerda 13:47 - Hírextra
A Barbaro három éve újjászerveződött, az addigi énekes, Tzotzoglu Jorgosz helyét Both Miklós vette át. Ő gitáron is játszik.

2007 őszén a régi-új Barbarónak megszületett a harmadik albuma, a Barbaro III. 1990-ben készült első albumuk a magyarországi világzene-történet egyik kiemelkedő eseménye volt. A csütörtökön föllépő együttesben Both Miklós énekel és gitározik. Cziránku Sándor gitáron, Zsoldos Tamás pedig basszusgitáron játszik, Herpai Sándor dobol.

A Barbaro előtt lép színpadra a Napra együttes, amelyet ugyancsak Both Miklós énekes-gitáros alapított. A tradicionális Kárpát-medencei népzene és az experimentális rock szintézisét adó Napra-hangversenyen ugyancsak lemezbemutató lesz: Jaj, a világ! című albumuk zenéjét hallhatja a közönség.

A Napra együttesben Balogh Kálmán cimbalmozik, Bobár Zoltán harmonikázik, Both Miklóson kívül Krámli Kinga is énekel, Hegedűs Máté hegedül, Pfeiler Ferenc dobol és Winter Csaba basszusgitáron játszik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását