2024. április 19. - Emma

Nem kelendő Szaddám jachtja

Nem talált vevőre Szaddám Huszein néhai iraki diktátor jachtja. A 2006 decemberében kivégzett iraki elnök még 1981-ben, az iraki-iráni háború idején építtette Dániában a 82 méter hosszú hajót, amelyet Kádiszíjának nevezett el a 17. századi, történelmi jel
2008. január 7. hétfő 08:42 - Hírextra

Ma a jachtot Ocean Breeze-nek hívják és Nizzában horgonyoz - írta az El País című spanyol napilap.
Szaddám óta több tulajdonosa is volt, a sors iróniája folytán még az ellenségnek tekintett szaúdi királyi család is birtokolta 10 évig. Tavaly tavasszal elajándékozták Abdulláh jordániai királynak, de a hásemita uralkodó meg akar tőle szabadulni - egyelőre eredménytelenül.

Egy olasz nő, aki luxushajót kereső barátnőjével felkereste, így nyilatkozott a madridi lapnak: "Soha nem láttam még ilyen túlzásokat. Arany szeméttartók, aranyozott rózsaszín és kék mindenhol, a Szaddámnak fenntartott szobában nagyméretű, velencei stílusú ágy, ahol állítólag szeretőit fogadta. Nincs rá vevő, még az oroszokat sem érdekli, pedig azok errefelé mindent megvásárolnak. Lehet, hogy Szaddám szelleme ijeszti el őket".

A jachtot 23 millió euróért (5,75 milliárd forint) árulják.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását