2024. május 7. - Gizella

Jó évet zártak

Német cégek számára az elmúlt esztendő igen sikeres volt, ugyanis további három vállalatnak sikerült a világ legjelentősebb 100 konszernje közé feltornásznia magát. Ezzel egy időben Kína is az élvonalba tört. Tavaly újabb német és kínai vállalatoknak sike
2008. január 7. hétfő 14:20 - Hírextra
A véleményezés alapját a legfrissebb tőzsdei adatok képezték. A listát már korábban is a kínai PetroChina nevű konszern vezette 724 milliárd dollár tőkével.

A második és harmadik helyen amerikai cégek, az Exxon Mobil valamint a General Electric áll. Az élvonalbeliek közé feltört német vállalatok közül a Volkswagennek tavaly sikerült megdupláznia tőkéjét és a legnagyobb európai autógyárat a maga 82 milliárd dollárjával most a 94 helyen jegyzik.

A sorban némileg mögé szorult a szintén kiváló gazdasági évet záró második legnagyobb német energiaszolgáltató, az RWE rövidítéssel jelölt észak-rajna-vesztfáliai áramszolgáltató.

Valamivel jobb helyezést ért el a 100 legjelentősebb cég közé újonnan bekerült Deutsche Telekom. Így Németország a 7.-ről az 5. helyre küzdötte fel magát, közvetlenül Kína és Franciaország mögé.

Az amerikai gazdasági életet tépázó válság ellenére is az Egyesült Államok a listavezető, a második helyen Nagy-Britannia következik. Az Ernst & Young tanulmányának elkészítői emlékeztettek arra, hogy a sorrendbeli változásokban komoly szerepet játszik a dollár tartós gyengesége, valamint az amerikai ingatlan-hitelrendszer megingása.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását