2024. április 19. - Emma

Mexikó 250 millió fát ültetett 2007-ben

Mexikó 250 millió fát ültetett 2007-ben, teljesítve így az ENSZ-nek a globális felmelegedés és az erdőirtás elleni kampányában vállalt célkitűzését - jelentette be a hét végén Felipe Calderón, az ország elnöke.
2007. december 27. csütörtök 17:25 - Hírextra
"Elértük azt a célt, amelyet magunk elé tűztünk, s ez nagyon nehéznek tűnt: elültetni 250 millió fát Mexikóban - jelentette ki Calderón Los Pinos (Fenyves) nevű rezidenciájának kertjében.

Februárban az elnök vállalta, hogy negyedrészben hozzájárulnak az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) kampányához, amelynek keretében egymillió fát ültetnek világszerte.
A kormány 540 millió dollárt szánt erre a programra, amellyel a tulajdonosoknak és a helyi közösségeknek nyújtottak segítséget a faültetéshez és a fák gondozásához.

Cecilia Navarro, a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet mexikói szóvivője ugyanakkor bírálta az erdősítési programot, mondván, "mindenütt erdőt ültetnek" még ott is, ahol nincs rá szükség, és "nem feltétlenül azokkal a közösségekkel együttműködve, amelyek ezzel szeretnének foglalkozni".

Navarro asszony szerint a tömeges erdősítés nem pótolja az évente kiirtott 600 ezer hektárnyi erdőt, ennek révén Mexikó pedig a világ ötödik legnagyobb erdőirtója.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását