2024. május 10. - Ármin, Pálma

Interjú Gusztos Péterrel, az SZDSZ frakcióvezető-helyettesével

Gusztos Péterrel az elmúlt hét történéseiről, az egészségbiztosítási törvény és a bejegyzett élettársi kapcsolat elfogadásáról és röviden az egész 2007-es évről beszélgettünk.
2007. december 22. szombat 07:34 - Pálfi Rita
Hétfőn több fontos törvényt is megszavazott a Parlament. Ebből kettő kifejezetten erősen kötődik az SZDSZ-hez. Kezdjük az egészségüggyel, azt mondják, hogy az elfogadott törvény már köszönőviszonyban sincs az eredeti SZDSZ-es koncepcióval.

Kiinduló javaslatunk nyilván máshogy nézett ki, a végeredmény koalíciós kompromisszum eredménye. Alapelveink érvényesülnek, megjelenik a verseny, a magántőke, ami új szemléletet, új szervezési kultúrát, takarékosságot és egyben fejlesztéseket hoz. S ami a legfontosabb: az állammal ellentétben tisztában van azzal, hogy szolgáltatást nyújt. Vannak, akik szerint a szocializmus szűnik meg a magyar egészségügyben, magam látok lebontandó feudális struktúrákat is.

Országszerte tiltakozó akciókat váltott ki a törvény megszavazása.

Jóval kiforrottabb sztrájkkultúrával rendelkező ország, de amikor Franciaországban egy jobboldali kormány hasonló jellegű intézkedésekre szánja el magát, hozzá akar nyúlni a kedvezményes nyugdíjazáshoz, vagy épp az egészségügyi rendszer általalításához, ott komoly társadalmi tiltakozásnak azt tekintik, mikor százezrek tüntetnek és néhány napra lebénul az élet az egész országban. Nem becsülöm le a hazai tiltakozást, a tiltakozók véleményét tiszteletben tartom, mégis meg kell jegyeznem: sokukat megtévesztették, vagy tájékozatlanságból csatlakoztak a sztrájkokhoz. Az ellenzéki politikusok és a szakszervezeti vezetők becsapták az embereket. A szakszervezeti vezetők egészségügyi privatizációs törvénynek hívják például ezt a törvényjavaslatot, ami nettó hülyeség. Azt mondja az ellenzék, hogy megszűnik a nemzeti kockázatközösség, ez nettó hazugság. Azt halljuk, hogy a magántőke semmit nem fog nézni, csak azt, hogyan vigye ki a profitot a rendszerből. Ehhez képest az első három évben egyetlenegy forintot nem lehet kivenni nyereségként, a későbbiekben pedig 2 százalékos profitmaximum lesz, ami azt jelenti, hogy a magántőkének egy százalékos profitja lehet, hiszen 51-49 arányban az állami a többségi tulajdonos.



Ezek elég szigorú feltételek a magántőkére nézve. Lehet, hogy ezért nem is fog befektetni.

Ettől nem tartok.

Az Orvosi Kamara részéről elhangzott valami olyasmi, hogy ahol tudnak „betartanak majd” az intézkedésnek.

Éger Istvánnak le kell mondania azon a napon, amikor ez a törvény hatályba lép. Egy köztestület vezetője nem beszélhet így egy megszavazott törvényről. Véleményszabadság van, de a törvények mindenkire vonatkoznak, még Éger Istvánra is. Persze ahol parlamenti képviselők kordont bontanak, ott érezheti azt egy kamarai elnök, hogy mondhat ilyet. Igazi magyar abszurd. Képzeljük el, hogy az Autóklub elnöke kijelenti, arra buzdítja az autósokat, vegyék semmibe a hamarosan életbe lépő közlekedési szigorításokat. Ilyen nincs a világon.

Még nem lépett a törvény hatályba, várható alkotmányossági vizsgálat?

Biztosan lesz, magam hiszek benne, hogy a törvény kiállja az alkotmányosság próbáját.

Kolláth György szerint az említett törvénynek "lehetségesek" alkotmányossági problémái.

Más alkotmányjogászok vitatják, felmerülhet-e komoly alkotmányossági kifogás.

Lépjünk tovább a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló döntésre. Ezt is támadták két oldalról, valaki ellene van, de vannak olyan hangok is, amelyek szerint ez túl kevés.

Az elmúlt évtized az egyik, ha nem a legfontosabb emberi jogi döntése ez. Hazánk egy picit szabadabb ország lett. Jórészt megszűnik a diszkrimináció, amit az élettársi kapcsolatban élők elszenvedtek a házasságban élőkhöz képest és itt nem a melegjogokról beszélünk. Az ilyen kapcsolatban élők, vagy az ezekben a kapcsolatban megszülető és felnövő gyermekek helyzetének jogi biztonsága fontos kérdés. Liberális politikusként nyilván büszkén vállalom a dolog másik felét is, hiszen ez nagyon fontos előrelépés a melegek polgárjogi küzdelmében is. Az SZDSZ persze kap kritikát mindkét oldalról. A homofóbok lebuziznak minket, néhány, a politika realitását figyelmen kívül hagyó liberális pedig arról beszél, hogy kapituláltunk. Megtettük a magunkét, elértük, amit el lehetett. Szetey Gábor nyári coming outja, a felvonulást követő pogromszerű atrocitás és a mi melegházasságról szóló törvényjavaslatunk voltak azok a tényezők, melyek együttesen teljesen új politikai kontextusba helyezték a kérdést.

Az örökbefogadás kérdése felmerülhet a közeljövőben?

A mostani törvény fontos előrelépés, de nem a végállomás. 2009. január elsején lép hatályba, ebben a ciklusban nem fog újra foglalkozni a kérdéssel a Parlament. Liberálisként úgy látom, nincs részleges szabadság, nincs részleges tolerancia. Lesz még a melegházasság kérdése a magyar politika napirendjén. El fogunk jutni a teljes jogegyenlőséghez.

Térjünk át egy kicsit személyesebb témára. Mi vezetett a salgótarjáni SZDSZ-ből való kilépéshez?

Eddigi politikai pályám legfájdalmasabb döntése ez, hiszen Salgótarjánban nőttem fel, 13 évig voltam ennek a csoportnak a tagja, itt volt az Édesapám képviselőjelölt 1990-ben. Kamaszkorom nem csajozós, nem focizós részét a tarjáni SZDSZ-ben töltöttem. Három választáson szerepeltem sikeresen, két országgyűlésin és 2002-ben polgármesterjelöltként is 10 százalékot megközelítető eredményt értem el. Per pillanat nem tudom, hogy 2010-ben hol fogok indulni. Az biztos, hogy a nógrádi és a salgótarjáni ügyeknek a képviselete ebben a ciklusban mindenképpen feladataim közé tartozik.

Személyes vagy szakmai konfliktus volt a salgótarjáni csoporttal?

Nem a csoport döntött úgy, hogy nem szeretne engem 20010-ben képviselőjelöltként látni, hanem annak vezetői közül néhányan. Személyes jellegű konfliktusokról van szó, nyilván vagyok annyira lojális pártomhoz, hogy ezeket ne részletezzem.

Beszéljünk egy kicsit a Magyar Gárdáról!

A fővárosi főügyészség kezdeményezi a Magyar Gárda feloszlatását a bíróságon, ahogy ez a Vér és Becsület esetében is történt. Ez helyes döntés, az ügyészségnek joga és kötelessége ez. Nem szükséges az egyesülési jog korlátozása annak érdekében, hogy fel lehessen lépni az ilyen szervezetek ellen. A liberális demokrácia alkotmányos rendszere képes megvédeni magát és bennünket.

A Magyar Gárda betiltását követelni nem annyi, mint a liberális elveket bizonyos szervezetek esetében félretenni?

Nem. Egyesülési jogunk liberális, de az egyesülés nem irányulhat törvénysértésre, nem irányulhat mások jogainak megsértésére, nem lehet fegyveres, félkatonai jellegű. A Gárda egy szélsőjobboldali párt félkatonai szervezete, ami civil szervezetnek álcázza magát. Még a legliberálisabb jogvédők, mint a Társaság a Szabadságjogokért is azt mondják, fel kell oszlatni.



Hogyan értékelné a 2007-es évet?

A ciklus legnehezebb évén vagyunk túl, ami persze nem jelenti azt, hogy jön a fáklyásmenet. A koalíciós pártok - minden belső és egymással vívott konfliktusok ellenére – nagyon fegyelmezetten csinálták végig az évet. A közvélemény kutatási adatok nem mutatnak többet, minthogy a Fidesz szavazói nagyon elkötelezettek, aktívak, a kormánypártiak pedig apatikusak. Ezt nem én mondom, hanem a nálam valószínűleg hitelesebbnek és elfogulatlanabbnak tartott Tölgyessy Péter is. Az emberek kétharmada nem venne részt egy vasárnapi választáson, miközben a két utolsó országgyűlésin 75 százalék körüli részvétel volt. Ebből még bármi lehet. Nyilván nem hiheti a kormánytöbbség, hogy a következő évtől csupa népszerű intézkedést tudunk hozni, amivel majd visszaszerezzük a támogatottságot. Nem ez lesz ennek az útja, de ennél nehezebb helyzetben már nem leszünk. Az, hogy az egészségbiztosítási törvényt ilyen körülmények között meg tudtunk szavazni, azt mutatja, hogy van egységes akarat és kormányzóképesség a koalíció pártjaiban.

És mi jön jövőre?

Jó lenne egy kis nyugalom, végre. Sajnos sok reményünk nincs rá. Ami az intézkedéseket illeti, ilyen értelemben is elértük a mélypontot. Abban bízom, hogy mind a költségvetési stabilizáció, mind az egészségügyi reform első eredményei láthatók lesznek. Nem lesz 8 százalékos gazdasági növekedés, nem lesznek hirtelen nagyon elégedettek az emberek az egészségüggyel. De elindul valami. Egyszerű példa a gyógyszer-gazdaságossági törvény: volt nagy tiltakozás, mostanra pedig látszik, hogy helyes döntés volt.

2007-re visszanézve mit értékel a legmeglepőbbnek az év eseményei közül?

Nagy Boldizsár ombudsman-jelölt leszavazása a Parlamentben.

És ezzel szemben a legörömtelibb?

A beszélgetésünkben is taglalt egészségbiztosítási refom-törvény és a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény. Utóbbit személyesen is sikernek tartom, fiatal liberálisként fontos célom támogatni minden olyan elképzelést, ami egy toleránsabb, nyitottabb Magyarország felé vezet.

2008-ban népszavazás lesz három kérdésben. Hogy készül erre az SZDSZ?

Határozott állásfoglalással. Karakán kiállással szembe fogunk menni az Orbán Viktor és Tarlós István vezette kádárista kampánnyal, ami a szocializmust akarja visszahozni Magyarországra.

Jelenleg a felmérések alapján, az igenek döntő többségben vannak. Megfordulhat ez?

Az is kérdéses, érvényes lesz-e a népszavazás – nem sok ilyen volt. Nyilván az igeneknek most nagyobb az esélye, meglátjuk mi lesz.

A reform alapjait mennyire érintik a kérdések?

Inkább szimbolikus ügyek ezek, mintsem a reformok alapjait érintőek.

Számít további népszavazásra?

Nem számítok.

A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény személyes célja is volt. Van ehhez hasonló terve 2008-ra?

Nem mindig vagyok ezzel népszerű, sokszor még saját pártomban sem, de törekszem arra, hogy foglalkozzak olyan kérdésekkel is, melyekkel nem magától nem foglalkozna érdemben a magyar politika. Az iskolai szegregáció, vagy épp az állatvédelem ügyében készülök javaslatokkal, melyeket bizonnyal sokan provokatívnak fognak tartani.

Még valami fontos személyes cél 2008-ra?

Egy maraton ősszel, 4 órán belül.

Hogy ünnepli a karácsonyt?

Komoly feladatot jelent számunkra, hogy kislányunk 26-án született, és mindkét alkalmat méltón meg kell ünnepelni. Jelentem: megoldjuk.


A képek - a képviselő beleegyezésével - Gusztos Péter iwiwes adatlapjáról származnak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását