Életmód
Készültség az UFÓ-k ellen
A japán védelmi miniszter szerint elképzelhető, hogy léteznek az ufók és ebben az esetben az ország önvédelmi erőinek képeseknek kell lenniük a reagálásra megjelenésük esetén.Isiba Sigeru csütörtökön annak a "magánvéleményének" adott hangot, mely szerint
Éppen ezért tanulmányozni kívánja annak módozatait, miként tudnának reagálni megjelenésükre a japán katonák.
A japán pacifista alkotmány értelmében az önvédelmi erőket csak egy külföldi állam általi invázió, vagy korlátozott külföldi akció esetén lehet bevetni.
"A Godzilla-filmekben mozgósítják az önvédelmi erőket. Megdöbbentő, hogy mindeddig még nem rögzítették törvényben a földönkívüliek inváziójával szembeni fellépés kereteit" – jelentette ki a miniszter a sajtó előtt.
Isiba két nappal azután nyilatkozott, hogy Macsimura Nobukata kormányszóvivő általános meglepetésre közölte: "teljesen meg van győződve" az ufók létezéséről.
Forrás: MTI