2024. május 6. - Ivett, Frida

Átírták a törvény szövegét

Az Alkotmánybírósághoz fordult Salamon László, aki azt nehezményezi, hogy az augusztus 9-én a Magyar Közlönyben egységes szerkezetben közzétett jogalkotási törvény szövegét az igazságügyi és rendészeti tárca átírta - ezt maga a kereszténydemokraták frakci
2007. december 19. szerda 13:13 - Hírextra

A politikus emlékeztetett rá, hogy 1989-ig a Népköztársaság Elnöki Tanácsának joga volt arra, hogy törvényerejű rendeleteket alkosson. Abban az évben a parlament megszüntette a testületet és arról is döntött, hogy a jövőben nem lehet törvényerejű rendeletet hozni.

Elmondása szerint a jogalkotási törvényt viszont nem igazították hozzá az Alkotmányhoz, így abból nem tűnt el sem a Népköztársaság Elnöki Tanácsa megnevezése, sem a törvényerejű rendeletekre vonatkozó kitétel.

A képviselő elmondta, hogy az augusztusban a Magyar Közlönyben publikált, szerinte már eleve alkotmányellenes szövegben az igazságügyi tárca a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevet önkényesen a köztársasági elnökkel helyettesítette.

Ezért szerdán az ügyben az Alkotmánybírósághoz fordult, és kéri, hogy semmisítsék meg ezt a rendelkezést - jelentette be Salamon László.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását