2024. április 19. - Emma

Sarkozy becsajozott?

Nicolas Sarkozy francia elnökről és feltételezett barátnőjéről közölt képeket néhány francia újság hétfői száma. Sarkozy a párizsi Disneylandben járt szombaton Carla Bruni énekesnővel, két hónappal azután, hogy elvált feleségétől, Cecilia Sarkozytől.
2007. december 17. hétfő 16:00 - Hírextra
A fényképek alapján azt feltételezi a francia sajtó, hogy Bruni az elnök új barátnője. Az Elyseé Palota nem kommentálta a képek megjelenését, vezető francia politikusok szerint az elnöknek is joga van a magánélethez.

Bár a fényképeken közel áll egymáshoz az elnök és a volt modell, egyértelmű jelét nem adták összetartozásuknak. A L'Express című lap főszerkesztője, Christophe Barbier szerint Bruni neki megerősítette, hogy gyengéd szálak fűzik Sarkozyhez.

Carla Bruni olasz származású, szupermodellként dolgozott, majd énekesnőként folytatta pályafutását. A negyven éves nő elvált, filozófus férjétől egy lánya született. Bruni korábban szerelmi viszonyt folytatott Eric Claptonnal és Mick Jaggerel is.

A magyar származású Nicolas Sarkozy kétszer volt nős, három fiú édesapja. Első feleségétől két gyermeke született, a másodiktól, Cecilia Sarkozytől egy.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását