2024. április 18. - Andrea, Ilma

Rajtad is múlik

December 15-én zárták le az Európai Unió 50. születésnapjának apropójából Magyarországon indított "50 év integráció 50 helyszínen" rendezvénysorozatot. A különböző helyszíneken más-más megközelítésből foglalkoztak az Unió jövőjével, melynek ma már mi is a
2007. december 17. hétfő 19:00 - Pálfi Rita
A záróakkordokat Kovács László EU biztos, György Gábor az Európai Bizottság magyarországi Képviseletének vezetője, Kovács István a Külügyminisztérium kabinetfőnöke, Kiss Zoltán, Varsány polgármestere és Jari Vilen finn nagykövet adta meg.

Kovács László kiemelte az Unióról szóló tájékoztatás fontosságát, aminek külön jelentősséget ad az a felmérés, ami szerint a magyarok az eu-szkeptikusságban élen járnak a kontinensen. Egy dobogón állunk Dánia és az Egyesült Királyság lakosaival. Persze ez a konvergencia program miatti megszorításoknak is a következménye. Talán a várakozásaink is túlzottak voltak. Emellett viszont felhívja a figyelmet arra is, hogy ismereteink igencsak hiányosak az Unióról, ezért nem is mindig tudunk élni az általa nyújtott lehetőségekkel, nem is értékeljük olyan nagyra, hogy a tagjai lehetünk.



Kovács István beszédében a rendezvénysorozatot és résztvevőit méltatta. Kiemelte a programok sokszínűségét: voltak előadások, kerekasztal-beszélgetések, vetélkedők, koncertek, gasztronómiai bemutatók, rajzpályázat és még sok minden más. Elismerte, hogy még bőven akad tennivaló az EU-ról szóló kommunikáció terén. Kiemelte az „Európa következő 50 éve rajtad is múlik!” jelmondat fontosságát. Kovács Lászlóhoz hasonlóan hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb kommunikáció feladat az Uniót polgárközelivé tétele. Az információknak és az ismereteknek minden egyes településre el kell jutniuk. Elmondta azt is, hogy folyamatosan dolgoznak az EU nyelvezetének közérthetőségének javítása.

A záróünnepségen ekkor Kiss Zoltán, Varsány polgármeste következett. Ő települése problémáiról és az ezekre kitalált megoldás lehetőségekről, tervekről számolt be. Varsény Hollókőhöz közel található és annak ellenére tartozik a hátrányos helyzetű kistérségek közé, hogy idegenforgalmi adottságai ideális helyszínné tehetnék a falusi turizmus számára. Az általuk szervezett kerekasztal-beszélgetés is erről szólt. Az összefogásról és az együttgondolkodásról, arról, hogy a szükséges fejlesztésekhez milyen forrásokhoz és hogy lehet hozzájutni, és mi az amit magának a településnek kell biztosítania a kiinduláshoz. Mondandóját ezzel a gondolattal zárta: „Aki nem kártyázik, annak nem lehet jó lapjárása”

Ezen a ponton kicsit meg is állnék. A Varsányi polgármester beszéde sok helyen megvilágította, hogy mi is pontosan sok magyarnak a problémája az EU-val. Sokan úgy gondolták, hogy az országra a csatlakozással együtt óriási összegek is érkeznek, érezhetően javul az életszínvonal. Ami nem történt meg a rendszerváltással az Unióba lépéssel elérkezik: mi is Nyugat leszünk, úgy is fogunk élni mint ők. Ez persze teljesen irreálisan hangzik, nem is mondta ezt ki senki, csak valami ilyesmi álomkép állt a csillagok mögött. Beléptünk az Unióba és minden ment úgy tovább, ahogy azelőtt, sőt sokaknak rosszabb is lett. Nem az Unió hibájából természetesen, de csalódást okozott a tagságunk.

Komoly problémát jelen az is, hogy a sült galamb szájunkba repülése akadályoz minket az uniós lehetőségek kihasználásában. Az Unió nem feltétlenül pénzt jelent, csak lehetőséget. Ezeknek a lehetőségeknek a kihasználásáról tudunk keveset. Egy-egy nehéz helyzetben lévő településen egy kis összefogásra, együttgondolkodásra van szükség és lehet Uniós támogatásokra szert tenni. Egy pályázat mögött sok munka van és ismeretek, megfelelő tájékozottsági szint is szükséges. Varsány polgármester úgy érzi náluk végre valami megmozdult, elindult. És ez részben a rendezvénynek is köszönhető.

Jari Vilen finn nagykövet Iskaszentgyörgyön járt a rendezvénysorozat keretében. Azért választotta ezt a helyszínt, mert a településen 63 évvel ezelőtt ott élt és dolgozott az akkori finn nagykövet. A diplomata beszédében szimbolikus napnak nevezte a pénteket: míg az Unióban a globális kihívásokról tárgyalnak, addig a Magyar Parlament termében lokális problémák kerültek terítékre. Kiemelte, hogy mindkét szintre szükség van. Hangsúlyozta, hogy Európában mennyire fontos a szolidaritás, a közös válasz a kihívásokra. Említette, hogy Finnországban egyes falvak ugyanazzal a problémával küszködnek, mint Magyarországon. Arra a kérdésre kell választ találniuk, hogy hogyan tarthatnák jelen esetben Iskaszentgyörgyön a lakosokat, fiatalokat. A megoldás az iskolák, vállalkozások működtetése. A turizmus már a második beszédben jelent meg, mint az egyik legkiválóbb fejlesztési irányvonal, erre egyébként tetemes uniós források is vannak. A nagykövet hozzátette a tapasztalatcsere és a kooperáció közelebb hozhatja a megoldást e falvak életében. Magyar-finn kulturális központ állítását is szorgalmazta. Az Unióval kapcsolatban még elmondta: Lisszabonból a legfontosabb érkező üzenet az, hogy „senki nem boldogul egyedül, a legnagyobb tagországok, vagy önkormányzatok sem, Európának együtt kell dolgoznia.



A záróbeszédet György Gábor azzal kezdte, hogy az uniós ismereteket egyszerre kell szélesíteni és mélyíteni. Egyre több emberhez kell eljutnia az információknak, olyanokhoz is, akik esetleg eddig látókörön kívül estek, és ezzel párhuzamosan megalapozottabbá kell tenni az ismereteke, például élményszerű tájékoztatással. Rámutatott az EU-ról való véleményünk legnagyobb ellentmondására: szerintünk jó dolog az EU, viszont úgy érezzük, hogy nekünk nem jó.

A beszédek nagy része arról szól, hogy az Unió 50 év alatt elérte, hogy már megkerülhetetlen tényező lett világpolitikai szinten, most a globális kihívásokra kell közös válaszokat találni a tagállamoknak. A terrorizmusra, a klímaváltozásra. Magyarországnak annyiban ás a helyzete, hogy most már nem kívülről nézzük, hanem belülről ezeket a folyamatok. Az viszont rajtunk is múlik, hogy mennyire tudjuk kivenni belőle a részünket. Még az Unióban sem működnek a dolgok maguktól. Akkor igen, ha magázódunk.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását