2024. március 29. - Auguszta

Lakat alá a tarvágókkal!

Környezetkárosítás miatt vádat emelt a Zala Megyei Főügyészség két somogyi férfi ellen, akik a tulajdonukban lévő zalai erdőben engedély nélkül végeztek tarvágást - tájékoztatta a főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-t.
2007. december 13. csütörtök 10:23 - Hírextra
Az erdőirtást még tavasszal követte el a 48 éves kaposvári és az 53 éves igali férfi, akik emiatt hónapokig előzetes letartóztatásban voltak, egyikük még jelenleg is lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. Mindkettőjüket korábban már más bűncselekmények miatt elítéltek - közölte Pirger Csaba.
A vádirat szerint a két férfi egymást váltva tulajdonosai és gazdálkodói voltak a Zala megyei Becsvölgyén egy öt és fél hektáros erdőnek, amelyben fiatal akácfák és kilencvenéves bükkfák, kocsánytalan tölgyek álltak. Erdőgazdálkodóként szabályos tervet készíttettek az év elején, hogy mintegy ötven köbméternyi száraz, törött, beteg fát kitermelhessenek.

A költségekre ötmillió forint, jelzálogjoggal terhelt hitelt vett fel egyikük azzal, hogy a kivágott fák árából fizeti majd vissza. A munkának idén márciusban álltak neki, de miután kiderült, hogy az engedélytől eltértek, a vágást az erdészeti szakhatóság erdőfelügyelője és a zalaegerszegi rendőrök félbeszakították.

A gazdálkodók kéthektáros területen tarvágást végeztek, egészséges, még nem vágásérett fákat döntöttek ki, száraz fát szinte alig vágtak. A kitermelt fa értéke megközelíti az ötmillió forintot.
A zalai főügyészség szakértői véleményekre alapozva azt fogalmazta meg a vádiratban, hogy az erdőgazdák az élővilágot, a kialakult életkörülményeket károsították, a bükkös állományt, a talajban élő állatok és mikroorganizmusok létfeltételeit jelentősen módosították, illetve teljesen megszüntették, ami a termőréteg lemosódását eredményezte. Az ökoszisztémát olyan mértékben károsították, hogy az erdő korábbi természetes állapota emberi léptékű időben nem állítható helyre.
Pirger Csaba az MTI-nek elmondta még: a környezetkárosítás minősített esete miatt a két gazdálkodó kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kaphat. Miután mindkettőjüket egy-egy korábbi cselekményük miatt a bíróság próbára bocsátotta, és ez alatt követték el a környezetkárosítást, ezért ha emiatt elítélik őket, régebbi cselekedeteik kapcsán is le kell tölteniük büntetésüket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását