2024. április 20. - Tivadar

Leszavazták az egészségügyi államtitkárt

Az Országgyűlés hétfőn nem fogadta el Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára válaszát, amelyet Áder János (Fidesz) interpellációjára adott. Az MSZP-frakcióból heten nemmel szavaztak, 18 szocialista képviselő tartózkodott.
2007. december 10. hétfő 17:25 - Hírextra

Áder János interpellációjában arról beszélt, hogy 2007. június 30-ig a gépkocsin szállított súlyosan mozgássérült gyerek és kísérője is megkapta a kilométerenkénti 10,5 forint támogatást, július elsejétől azonban ezt az összeget a kormány a felére, bizonyos esetekben pedig a kétharmadára csökkentette.

A fideszes képviselő hangsúlyozta: a kormánypártok a választási kampány során azt ígérték, növelni fogják azoknak a családoknak a mindennapi biztonságát, akik a köz segítsége nélkül nem tudnának egyről a kettőre jutni. "A rideg valóság azonban az útiköltség térítés csökkentése. Mekkora megtakarítást reméltek önök az útiköltség térítés csökkentésétől?" - tette fel a kérdést Áder János.

Kincses Gyula egészségügyi államtitkár válaszában azt mondta, ha az útiköltség térítésben a szabályozás túlzottan liberális, akkor indokolatlan kifizetések történnek, ha pedig túlzottan szigorú, akkor nem tudja kezelni az életszerű helyzeteket. Kitért arra, a jelenlegi rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy a szülő akkor is kapjon utazási támogatást, ha a fogyatékkal élő gyermeke nincs jelen, vagyis ha a szülő a gyermekéért megy a gyógyintézménybe, vagy éppen onnan jön.

Ezt a problémát úgy kezeli a kormány, hogy a készségfejlesztő intézménybe járó gyermekek számára az oktatási tárca keretéből kell megoldani a támogatást; ez 2009. január elsejétől léphetne életbe - mondta az államtitkár.

Válaszát sem az ellenzéki képviselő, sem az Országgyűlés nem fogadta el. A Ház 107 igen, 103 nem, 18 tartózkodással utasította el a választ. Világosi Gábor (SZDSZ) levezető elnök bejelentette, hogy a kérdést kiadja az egészségügyi bizottságnak.

Az SZDSZ által delegált államtitkár leszavazásához hét szocialista képviselő "nem" szavazata is hozzájárult: az MSZP-frakcióból Faragó Péter, Garai István, Karsai József, Keleti György, Lombos István, Steiner Pál és Török Zsolt egyaránt elutasította Kincses Gyula interpellációra adott válaszát. Az ellenszavazatnak számító 18 tartózkodás is a szocialista képviselőcsoportból érkezett.

Ebben a parlamenti ciklusban már másodszor fordult elő, hogy az interpellációs időszakban egy kormánytagot leszavaztak. Az első leszavazott november 19-én Garamhegyi Ábel gazdasági és közlekedési államtitkár volt, akinek Firtl Mátyás (KDNP) interpellációjára adott válaszát nem fogadta el az Országgyűlés. A GKM államtitkára akkor az MTI-nek azt mondta - és ezt igazolta a szavazási lista is -, a leszavazás oka az volt, hogy nem volt elég kormánypárti képviselő a teremben.

Az Országgyűlésben ezt megelőzően 2005. júniusában esett meg, hogy egy interpellációra adott választ leszavaztak: akkor Dávid Gyula szocialista képviselő interpellált Polt Péter legfőbb ügyészhez a SoKo Bunda nevű akcióról, ami a Németországban dolgozó magyar cégeket érintette kellemetlenül. (Polt Pétert ezt megelőzően is számos alkalommal szavazták le az interpellációs időszakban.)

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását