2024. április 19. - Emma

Fürdőruhás Mikulás-kocogás

Fürdőruhában és alsóneműben kocogó Mikulások lepik el vasárnap kora délután Budapest belvárosát. A jótékony célú Mikulás-kocogás bevételét ezúttal a jövő évi Paralimpiára készülő fiataloknak ajánlják fel.
2007. december 7. péntek 12:00 - Hírextra
Negyedszer rendezik meg a Mikulás-kocogást a fővárosban december 9-én, vasárnap. Eddig már 60-nál is több vállalkozó szellemű ember jelentkezett az interneten, várhatóan jóval többen állnak tehát rajthoz, mint tavaly. Az indulók között sok lány lesz, és a szervezők szerint minden évben a hölgyek alkotják a csapat magját. A Mikulás-kocogás résztvevői saját fürdőruhában vagy alsónadrágban, piros Mikulás-sapkában állhatnak a rajthoz, de van, aki szakállat ragaszt, illetve rénszarvasnak vagy krampusznak öltözik. Az akcióra vasárnapig még lehet regisztrálni az interneten a www.mikulaskocogas.hu oldalon, de a helyszínen, vasárnap, személyesen is várják a jelentkezőket - mondta a Független Hírügynökségnek Méhes Krisztián szervező.

A menet délután két órakor a Nyugati téri bevásárlóközpont tetején lévő Jégterasztól indul, majd a Nyugati téri aluljáró érintésével eljut az Oktogonig, ahonnan a kocogók visszafordulnak a kiindulóponthoz. A táv körülbelül három kilométeres, amit a tervek szerint fél óra alatt futnak le a járdán a résztvevők. A kocogók 4-500 méterenként megállnak az útkereszteződéseknél, fekvőtámaszokat nyomnak, szaloncukrot osztogatnak, és karácsonyi dalokkal próbálnak mosolyt csalni a járókelők arcára.

A Mikulás-kocogás résztvevőinek nevezési díjat kell fizetniük. Az így befolyó összeget, valamint a támogató cégek adományait minden évben jótékony célra ajánlják fel. Korábban beteg és hátrányos helyzetű gyerekeket segítettek, idén pedig a 2008-as Paralimpiára készülő fiatal versenyzők felkészülésére szeretnék felajánlani a pénzt. Az akciót támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság is, így a korcsolyázók a Jégterasznál mutatják be a tudásukat az érdeklődőknek, míg a kajak-kenusok képviselői várhatóan a fürdőruhás kocogásban is részt vesznek- tette hozzá Méhes Krisztián.

Az első Mikulás-kocogást 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban, Bostonban rendezte meg néhány fiatal " Télapók, fürdőruhában" címmel. Azóta minden évben, amikor a hőmérséklet fagypont alá süllyed, feltűnik a város utcáin egy csoport daloló, ugráló, tornázgató vidám télapó, sapkában és fürdőruhában. Budapesten ez a negyedik ilyen futás, és eddig általában negyven körül volt az indulók száma.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását