2024. október 5. - Aurél

Szaloncukrot a tűzoltótól

Tűzoltó- és rendőrmikulásokkal, illetve pályaudvarokon sétáló télapókkal is találkozhatnak a gyerekek napközben országszerte. Reggel hét órától egészen délelőttig járták a télapók és krampuszok a legnagyobb vonatállomásokat: Budapesten a keletiben, a déli
2007. december 6. csütörtök 10:41 - Hírextra
A télapók és segítőik a szüleikkel utazó, vagy iskolába igyekvő kicsiket lepték meg szaloncukorral. A tanítás után újra kimennek a pályaudvarokra és állomásokra, délután kettőtől egészen hatig ajándékozzák majd a gyerekeket.

Debrecenben több iskola előtt várta a diákokat a mikulás, aki ráadásul a rendőrségtől érkezett. A télapó azt figyelte, hogy az iskolások szabályosan mennek-e át az úton, az autóban pedig bekapcsolják-e a biztonsági övet. Ajándékot persze mindenki kapott, de a mikulásnál még virgács is volt.

Tűzoltómikulás is meglepi majd a gyerekeket, ő kórházakba és egy gyermekotthonba megy ajándékozni. A Bethesda Gyermekkórházba létrán az ablakon át, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe pedig emelőkosáron érkezik. A hagyományokhoz híven puttonya tele lesz kisebb ajándékokkal, amiket a beteg és nehéz sorsú gyerekek kapnak meg.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását