2024. május 11. - Ferenc

Bonyolult ügy

Nem tartották meg Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó és társa tárgyalását, mert a bíróság véleménye szerint nincsenek meg a bíróság elé állítás feltételei - mondta el a Független Hírügynökségnek Gál András, a világbajnok ügyvédje. Hozzátette, hogy a
2007. december 6. csütörtök 17:56 - Hírextra
Az ügyvéd magyarázatként elmondta, hogy egyszerű eset, amikor valaki betör egy kirakatot, és ezt négyen látják. Az iratok most visszakerülnek az ügyészséghez, majd a rendes eljárás keretében folytatódik a nyomozás, az ügyészség vádat emel. A bíróság zárt ajtók mögött határozott csütörtök délelőtt.

Az ügyészség álláspontja szerint a bíróság elé állítás feltételei fennálltak és fenn is állnak, ugyanis az elkövetés és az elbírálás időpontja között nem telt el még 15 nap, illetve, az ügy egyszerű megítélésű, és a maximálisan kiszabható büntetési tétel sem több, mint 8 év - ezek a feltételei a gyorsított eljárásnak mondta el a Független Hírügynökségnek Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Hozzátette, hogy a bíróság csütörtöki döntése után az ügyészség nem tehet mást, mint hagyományos módon folytatja az ügyet, tehát vádat emel. A nyomozás véget ért, minden olyan bizonyítékot begyűjtöttek ami alapján a bíróság dönthet.

Kósz Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázót ittas járművezetéssel és garázdasággal, Petőváry Zsolt válogatott sporttársát hivatalos személy elleni erőszakkal, rongálással és garázdasággal gyanúsítják.

Kósz és Petőváry november 23-án került összetűzésbe a rendőrökkel, amikor az Alagút utcában igazoltatták őket. Kószról később az is kiderült, hogy ittasan vezette autóját, a Független Hírügynökség úgy tudja, hogy Kósz vérében mért alkoholtartalom éppen csak, hogy meghaladta a szabálysértés 8 ezrelékes mértékét, vagyis így már a sportoló vétséget követett el.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását