2024. április 19. - Emma

Zászló versből

József Attila halálának 70. évfordulója tiszteletére hetven kortárs alkotó írta színes vászondarabra az 1937-ben elhunyt költőtől származó kedvenc verssorát; a színes kis zászlókból összeállított füzért a budapesti József Attila Gimnázium tornyára tűzték
2007. december 3. hétfő 17:26 - Hírextra
Hetven író és költő, közöttük tíz Kossuth-díjas alkotó választotta ki és küldte el kedvenc József Attila-verssorát a gimnázium kezdeményezésére - mondta az ötletgazda, az intézmény könyvtárosa az MTI-nek.

Székely Andrea hozzátette, hogy "A 70. te magad légy" elnevezésű kezdeményezés keretében az alkotók saját kezűleg írták az idézeteket a tibeti színszimbolika alapján az öt földi elem színére festett vászondarabokra.

A színes zászlókból összeállított füzért József Attila halálának 70. évfordulóján tűzték ki a gimnázium legmagasabb pontjára, az épület tornyára.

Mások mellett Ágh István, Balla Zsófia, Deák László, Demény Péter, Dukay Nagy Ádám, Gergely Ágnes, Karátson Gábor, Kukorelly Endre, Lackfi János, Lator László, Térey János, Várady Szabolcs, Varró Dániel, Vörös István, Zalán Tibor és Zilahy Péter választotta ki, hogy a tűz pirosát, az ég kékjét, a víz zöldjét, a levegő fehérjét vagy a föld sárgáját szimbolizáló zászlóra írja a szívéhez legközelebb álló sorokat.

Csukás István a Bukj fel az árból, Parti Nagy Lajos az 1937-es Keltezetlen töredékek, Takács Zsuzsa az Irgalom, Édesanyám című versből választott részletet. Tandori Dezső a Könnyű emlékek..., Garaczi János a Semmi, Nádasdy Ádám az Én nem tudtam című költemény sorait írta fel. Harcos Bálint fiatal alkotó József Attila egyik első költeményét, a 11 évesen írt Kedves Jocó! című verset érezte számára legfontosabbnak. Szintén helyet kapott a zászlófüzérben a Quimby, valamint a Kispál és a Borz frontemberének kedvenc sora is.

A legtöbb alkotó olyan versből választott részletet, amely József Attila halálának évében, 1937-ben született - említette érdekességként Székely Andrea.

Az 52 elismert művész mellett amatőr költők, öt tanár és tizenhárom diák is zászlóra írta kedvenc verssorát. "Költőnek tekinthető egy 15 éves, versekkel próbálkozó diák is, belőle is lehet a jövő József Attilája" - indokolta választását az ötletgazda.

Az iskola könyvtárában a kezdeményezéshez kapcsolódóan kiállítás is nyílt, amelyen az érdeklődők megtudhatják: a felkért alkotók közül ki, milyen verssort választott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását