2024. április 16. - Csongor

A nyolc nap fényei

A nyolcnapos hanuka vagy hanukka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi Templomnak a szír-görög dúlás utáni, az i.e. 165. évben történt újbóli felszentelésére emlékeznek. A hanuka örömünnep, a szabadság - a vallási és a fizikai sza
2007. december 3. hétfő 12:57 - Hírextra
A szeleukida IV. Antiokhosz Epiphanész i.e. 168-ban kiszlév hó 25-én foglalta el Jeruzsálemet és a hagyomány szerint három évvel később ugyanezen a napon foglalta vissza a várost a Júdás Makkabeus vezette zsidó sereg. Amikor a megszentségtelenített Szentélyben meg akarták gyújtani az örökmécsest, csak egy kis korsónyi tiszta, megszentelt olajat találtak. Bár ez alig egy napra lett volna elég, csodás módon mégis nyolc napig égett, amikorra elkészült a tiszta, megszentelt olaj és a Templomot újra felavathatták (erre utal az ünnep felavatás jelentésű elnevezése).

Az ünnepre (amelyet már Jeruzsálem felszabadítása után egy évvel megültek) mécses- vagy gyertyagyújtással emlékeznek. Kiszlév hó 24-én este egy lángot gyújtanak a nyolcágú gyertyatartón, a hanukián, majd minden este eggyel többet, mert a Talmud szerint "a szentség dolgában csak növekedni lehet". (A gyújtólángot vagy szolgagyertyát - samesz - a gyújtás után a hanukia kilencedik ágára teszik.) Az új gyertyát mindig balról teszik hozzá a többihez és balról jobbra haladnak a gyújtással. A gyertyatartó a zsinagógában - miként a Szentélyben - a déli oldalon áll, keletről nyugatra fordítva, otthon az ablak közelébe helyezik, hogy fénye kifelé is világítson és hirdesse hanuka csodáját. A láng meggyújtásakor első alkalommal három, a többi napon két imát mondanak. A gyertyáknak legalább fél órát kell égniük, és nem szabad őket világításra használni.

Hanuka az öröm ünnepe, ilyenkor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad. A család tagjai megajándékozzák egymást, játékkal, beszélgetéssel töltik együtt az estéket. A legkedveltebb játék a trendedli elnevezésű pörgettyű, amelynek négy oldalán négy héber betű áll. Bár a betűknek eredetileg az ünneppel kapcsolatos jelentésük volt, ma már átértelmezték és a játék szabályait is jelentik: a játékosok pénzben, vagy dióban-mogyoróban játszanak. Szokás ilyenkor a gyerekeknek pénzt - hanukageltet - és ajándékokat is adni. Az asztalra fánk és latkesz kerül, emlékezésül az olaj csodájára. A latkesz úgy készül, hogy a nyers reszelt krumplit liszttel borssal, sóval összekeverik és olajos tepsiben, sütőben kisütik.

Idén a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a magyarországi zsidó közösségekkel, ifjúsági-és civil szervezetekkel közösen hanuka utolsó napján a Papp László Sportarénában szervez Közös Hanuka Napot színes programokkal.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását