2024. július 17. - Endre, Elek

Délutánig lehet felvenni a pályázati csomagokat

Ma délutánig vehetik fel a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt pályázat csomagját a tisztségért versenybe szállók; az MTI információja szerint az első két hétben alig akadt olyan érdeklődő, aki kiváltotta volna a dokumentációt.
2007. november 30. péntek 08:21 - Hírextra

A sajtóban mindeddig a posztot betöltő Rudi Zoltán indulásának híre jelent meg. Ő múlt kedden, egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy versenybe száll a tisztségért. A 2004. március 5-én megválasztott vezető lehet a rendszerváltás óta az első elnök, aki kitölti hivatali idejét.

A legtovább (1990 augusztusa és 1994 júliusa között) Hankiss Elemér töltötte be a tisztséget, még a törvény megszületése előtt, noha ő másfél évig várt arra, hogy az államfő elfogadja két és fél évi munkálkodás után benyújtott felmentési kérelmét.

Az őt követő Horváth Ádám valamivel kevesebb mint másfél évig, utóda, Peták István ennél két hónappal rövidebb ideig vezette az MTV-t. Szabó László Zsolt, akit Peták István után 1999 nyarán választottak elnökké, kevés híján egy és háromnegyed évet, míg az őt a poszton követő Mendreczky Károly egy évet és négy napot töltött el elnökként.

Eközben többször fordult elő, hogy ügyvezetőként alelnök irányította az intézményt. A negatív rekordot - valamivel kevesebb mint hét hónapos hivatali idejével - Rudi Zoltán hivatali elődje, Ragáts Imre tartja.
A közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége november 5-től tette közzé országos politikai napilapokban a pályázati felhívást; a pályamunkákat január 28-án négy órán át, délután kettőig adhatják le a posztért versenybe szállók ugyanott; az indulók személyes meghallgatása február 4-e és 6-a között lesz, míg az elbírálás határideje február 25.

A posztért versenybe szállónak valamely uniós tagország teljes jogú állampolgárának és büntetlen előéletűnek kell lennie, de elvárás az anyanyelvi szintű magyar nyelvismeret, az MA-fokozat vagy az ezzel egyenértékű egyetemi diploma, legalább ötéves vezetői gyakorlat, tárgyalóképes nyelvtudás angol és még egy idegen nyelven.

A pályázónak előzetesen vállalnia kell, hogy vagyonnyilatkozatot tesz, valamint nyilatkozik: a pályázó semmilyen módon nem működött együtt a volt szocialista országok titkosszolgálataival. Követelmény a szakmai önéletrajz elkészítése is.

Március elején jár le Rudi Zoltán tévéelnöki mandátuma; a kuratóriumi elnökség október 17-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a tisztségre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását