2024. március 29. - Auguszta

Jól halad a felkészülés

Jó ütemben haladnak Pécsett az Európa kulturális fővárosa (EKF) program munkálatai, 2010-re elkészülnek a tervezett beruházások - erről Mészáros András, a program főigazgatója beszélt az Országgyűlés Európai ügyek bizottsága előtt szerdán, Budapesten.
2007. november 28. szerda 16:28 - Hírextra
Az ülésen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Pécs szocialista parlamenti képviselője és több nagykövet is részt vett.

Mészáros András közölte: sokszor téves információn vagy az információk hiányán alapulnak azok a "pesszimista hangok", amelyeket Pécs kapcsán hallani lehet.

A program főigazgatója a megbízása óta eltelt időszakot jellemezve beszámolójában kiemelte: az új struktúra, amelyet létrehozott, hatékony és célszerű működést tesz lehetővé, egyben garantálja a közpénzek felhasználásának ellenőrizhetőségét.

Annak kapcsán, hogy többen is idő előtt távoztak vezetői posztjukról, Mészáros András azt mondta: nem rendkívüli esemény, hogy egy szervezeten belül van egyfajta fluktuáció, ez kezelhető.
A legutóbb, múlt pénteken Méhes Márton művészeti igazgató nyújtotta be lemondását Tasnádi Péter polgármesternek. Mészáros András azt mondta: néhány héten belül döntés születik Méhes Márton utódjának személyéről.

A főigazgató hangsúlyozta, a szakmai koordináció jól működik a városháza, a menedzsment központ, valamint a kormányzati oldal között.

A felkészülés kapcsán szólt arról, hogy a 2009-2010-es év programjainak fő elemeit még ebben az évben meghatározzák. Megismételte, hogy a programnak öt nagyobb projektje van, a beruházásokra pedig összesen 34,6 milliárd forintot költenek el.

Az öt nagy projekt (konferencia- és koncertterem, nagy kiállítótér, Zsolnay kulturális negyed, könyvtár és tudásközpont), valamint a parkosítás tervei elkészültek, a kivitelezés a jövő év későn nyarán, kora őszén kezdődhet meg. A beruházások kapcsán Mészáros András azok fenntarthatóságát nevezte központi kérdésnek.

Hangsúlyozta: Pécsnek nemcsak saját értékeit, hanem egész Magyarország kultúráját is közvetítenie kell a programokon keresztül.

Csák Ferenc, a program kormányzati koordinátora rámutatott arra: a magyar kormány a kezdetektől a projekt mellé állt és kiemelt támogatásban részesíti azt.

Kovács István, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese elmondta, hogy az öt legfontosabb projekt 85 százalékos európai uniós társfinanszírozásban valósul meg. A beruházások megvalósíthatósági tanulmányát ez év végére kell elkészíteni, a jövő év első hónapjaiban pedig megköthetik a támogatási szerződéseket.

Az ülésen Szili Katalin úgy fogalmazott: fontos, hogy nyilvánvalóvá váljon, Pécs lesz 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa, ez az a pillanat, amikortól kezdve nem kellene senkinek megkérdőjeleznie ezt. Mint mondta, a beszámoló alapján úgy látja, hogy megfelelő előrehaladásról adott számot az EKF illetékes szervezete.

A program sikere érdekében elengedhetetlennek nevezte, hogy 2010-re megépüljön az M6-os autópálya.

A házelnök azt javasolta, hogy félévenként számoljanak be a felkészülésről a program vezetői a bizottság előtt, s május végén legyen a következő ilyen találkozó.

Mészáros András főigazgató Ékes József (Fidesz) kérdésére válaszolva a Pécsen kívüli programokról elmondta: több olyan kezdeményezés van, amelynek eredményeként számos település, így például Villány, Orfű, Siklós, Dombóvár területén is fejlesztést valósítanak majd meg, a projektből a régió is profitálni tud.

Tasnádi Péter polgármester Szili Katalinnak arra a kérdésére, miként szeretnék lezárni a vitákat, amelyek a programot övezik, úgy reagált: több százan dolgoznak a programban, az, hogy pár ember távozik posztjáról, "érthető" és "kezelhető".

Pécs 2010-ben a németországi Essen és a törökországi Isztambul mellett lesz az Európai Unió kulturális fővárosa.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását