2024. május 6. - Ivett, Frida

A BKV a legolcsóbb?

Kilométerenként alig több mint hat forintba kerül egy utazás a BKV-n az utasok számára, a Budapesti Közlekedési Zrt. számításai szerint ezzel Magyarországon a fővárosban a legolcsóbb a közösségi közlekedés - közölte a társaság sajtóirodája szerdán az MTI-
2007. november 28. szerda 15:50 - Hírextra
A BKV hétféle járművön biztosítja az utasok szállítását. A metró, a földalatti, a villamos, a fogaskerekű, a trolibusz, az autóbusz és a HÉV járművei összesen 1.141,3 kilométer vonalhosszon működnek a főváros határain belül - áll a közlekedési vállalat közleményében.

A BKV számításai szerint "ha a bérletek árát összevetjük a megtehető kilométerhosszal, akkor Budapest közigazgatási területén belül a jelenlegi 7.350 forintos bérlettel egy kilométer szolgáltatás igénybevételének lehetősége alig több mint 6 forint ráfordítást jelenthet az utazónak".

A fővárosi közlekedési vállalat szerint a más magyarországi nagyvárosokkal összehasonlítva "ez az összeg elenyésző, hiszen másutt legfeljebb háromféle járművel lehet közlekedni". A BKV úgy kalkulál, hogy Szegeden egy kilométernyi utazás 30, Debrecenben 13, Miskolcon 19, Pécsett 35, Szolnokon pedig 48 forintjába kerül az utazóknak.

"A fővárosi utasok egy járattal egyébként közel négy kilométert tesznek meg, a vidéki nagyvárosokban pedig ez az adat alig haladja meg a két kilométert" - olvasható a BKV közleményében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását